Jánosnak nincs múltja, csak halottai
vannak, most a fekete lepel alá
bújik, de hiába, kinn a lábfeje,
beteg apjának alig van pulzusa,
gyenge, vén szíve akár a csönd gyerek-
csörgője, amikor kiesik a még
ártatlan tenyérből, egyenesen az
ég nagyméretű talajcsempéjére,
amit a festők törölnek fel éppen,
míg apja képtelen felismerni, hogy
a tükörből, amibe belebámul,
arca igazolatlanul hiányzik.
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论