Jánosnak nincs múltja, csak halottai

Ján nemá minulosť, iba svojich

vannak, most a fekete lepel alá

mŕtvych, teraz sa skryje pod čiernu

bújik, de hiába, kinn a lábfeje,

plachtu, je to márne, vytŕča mu priehlavok,

beteg apjának alig van pulzusa,

chorému otcovi ledva nahmatá pulz,

gyenge, vén szíve akár a csönd gyerek-

je slabý, jeho staré srdce je ako detská hrkálka

csörgője, amikor kiesik a még

ticha, keď vypadne z ešte nevinnej

ártatlan tenyérből, egyenesen az

dlane rovno na veľké

ég nagyméretű talajcsempéjére,

dlažobné kocky neba,

amit a festők törölnek fel éppen,

ktoré práve umývajú maliari,

míg apja képtelen felismerni, hogy

kým jeho otec je neschopný rozpoznať,

a tükörből, amibe belebámul,

že v zrkadle, do ktorého sa uprene díva,

arca igazolatlanul hiányzik.

neospravedlnene chýba jeho tvár.