Egy barackfára

I.

A kis barackfa

vállig sem ér.

De már barack van

ága hegyén.

Lábujjra állva

nyújtja feléd.

Mint szűz leányka

behúnyt szemét.

Állj csak elébe:

szál derekát,

hajtja és lépne,

futna tovább.

Piheg és illeg,

melege van.

Legyez, legyintget

divatosan.

Rázza ruhája

lebke díszét.

Pirulva várja,

hogy megdicsérd.

Folyton azt nézi

csak őt keresd.

Bálterem néki

még ez a kert.

II.

Estém ott töltöm

naponta nála.

Holnap is jöjjön, –

súgja utánam.

Fölzizeg lágyan,

ha visszatérek.

Rá még hatással

van a költészet.

Drága barackfám

veled álmodtam,

a zörgő szalmán

a hűs lugosban.

Mesgyénél, kútnál

szét-széttekintve

útnak indultál

hold-ezüst ingben.

Léptél, növelve

halkan a csendet.

Hoztad ölembe

jószagú tested.

Pirulva nézek

feléd azóta.

Nézz te is, kérlek,

félre pirulva.