Hajnali lány

A félig vak éj nem lát, ne félj.

A korsó, amelyből kidöntik a hajnalt,

nem cseng-bong és nem törik össze:

mélyen hallgat.

A hold, amelynek udvarában reggeliznek már

a katonák, nem csikorog, nem súrlódik durván

Isten tenyeréhez: tompítja sugarát,

csakhogy ne zavarjon.

A hentes nem álmodik vérrel,

s nem tervez háborút senki hadvezér.

Nem gyűlöli egymást ma testvér,

az ellenségnek egymás karja menedék, mire vársz,

nem lesz ennél szebb hajnalunk sosem.

A félig vak éj nyugalma mély.

A pók, ami ha óriás lenne, megölne minket is,

most hálóját kínálja szerelmes reggelünknek,

a hóhér megmosta fogát, lakájnak eljön,

kávét főz, kitakarít, csak moccanj,

csak meg tudj érinteni engem.

Úgy érzem, még van esély,

hogy megments egy egész naprendszert

karnyújtásnyira tőled.

A félig vak éj nem szól, ne félj.

Az égbolt alja rőt tűzzel ég,

s a zsíros felhők közül tompa fény csepeg.

Mint medencék, megtelnek velük a termek,

s a fényes űrben izzó porszemek

táncolnak helyettünk szerelmet.