A félig vak éj nem lát, ne félj.

Spola napoly slepá noc nevidí, neboj sa.

A korsó, amelyből kidöntik a hajnalt,

Krčah, z ktorého úsvit vylejú,

nem cseng-bong és nem törik össze:

necvengá, necinká, nebzučí a nerozbije sa:

mélyen hallgat.

hlboko mlčí.

A hold, amelynek udvarában reggeliznek már

Mesiac, v nádvorí ktorého už vojaci

a katonák, nem csikorog, nem súrlódik durván

raňajkujú, nevŕzga, hrubo nešúcha sa

Isten tenyeréhez: tompítja sugarát,

k Božskej dlani: svoje lúče tlmí,

csakhogy ne zavarjon.

len aby nerušil.

A hentes nem álmodik vérrel,

Mäsiar nesníva o krvi,

s nem tervez háborút senki hadvezér.

ani jeden vojvodca neplánuje vojnu.

Nem gyűlöli egymást ma testvér,

Bratia dnes nevraživí nie sú,

az ellenségnek egymás karja menedék, mire vársz,

načo čakáš, nepriateľova ruka útulkom je,

nem lesz ennél szebb hajnalunk sosem.

náš úsvit krajší už nikdy nebude.

A félig vak éj nyugalma mély.

Nehybnosť spola slepej noci je hlboká.

A pók, ami ha óriás lenne, megölne minket is,

Pavúk, keby obrom bol, aj nás usmrtil by,

most hálóját kínálja szerelmes reggelünknek,

nášmu zamilovanému ránu svoju sieť ponúka,

a hóhér megmosta fogát, lakájnak eljön,

kat si zuby umyl, lokajom stane sa,

kávét főz, kitakarít, csak moccanj,

kávu varí, uprace, len pohni sa,

csak meg tudj érinteni engem.

len dotknúť sa ma buď schopná.

Úgy érzem, még van esély,

Cítim, nádej ešte žije,

hogy megments egy egész naprendszert

aby si slnečnú sústavu zachránila celú

karnyújtásnyira tőled.

na dosah ruky od teba.

A félig vak éj nem szól, ne félj.

Spola napoly slepá noc mlčí, neboj sa.

Az égbolt alja rőt tűzzel ég,

Dno oblohy rysavým ohňom horí,

s a zsíros felhők közül tompa fény csepeg.

spomedzi tučných oblakov matné svetlo kvapká.

Mint medencék, megtelnek velük a termek,

Ako bazény, siene nimi naplnia sa,

s a fényes űrben izzó porszemek

a v jasnej prázdnote ohnivé zrnká prachu

táncolnak helyettünk szerelmet.

namiesto nás lásku tancujú.