Csolnak a holt-tengeren

Piros-fekete glóriával

Feje körül, beevezett

Lelkembe újból az az asszony,

Akit én Lédának nevezek.

Holt-tengerét az ifjúságnak

Halk evezéssel szabja át

Két szép, fehér, meleg asszony-kar,

Két áldott, szent evező-lapát.

Sugarak cécóznak fölöttünk

S az élet nagy ünnepet ül

S holt-tengeren szomorú csolnak

Sötétlik, siklik és repül.

Béke és halálos öregség

A csolnakon és lelkemen.

Holt-tenger a lelkem s az álmom,

De e csolnakot nem engedem.

Virágosan is erre járt volt

Kormányozó, bús asszonya.

Akkor még vidám volt a tenger

S halál nem sírt mélyéből soha.

Piros-fekete glóriával

Evezz, evezz csak csöndesen.

Én tudom, hogy lelkembe sülyedsz

S ott halsz meg majd, én szerelmesem.[1]