A harmadik nap esni kezdett a hó

Az első nap arra volt jó,

hogy mindent elfelejtsek;

a második arra, hogy mindenre emlékezzek.

S a harmadik nap esni kezdett a hó.

És megszületett a sejtelem,

hogy mostmár mindig esni fog,

homlokodtól a szádig,

szádtól az ágyékodig,

végig a tested hosszán,

végig az életemen.

Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,

ha fölemelem,

az elmosódó gyerekkori ég, ha hátranézek.

Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is

csak a hó kísértete kószál,

az elsötétített földeken megül,

a háborús menekülőket megkoronázza.

És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,

elkísér ez a hóesés, ahova megyek,

leül mellém a vonatba,

átkel velem a tengeren,

füstölgő autógumik s levegőtlen városok

éjszakájában

megszólít anyanyelvemen

s országokat hódít nekem,

mert országot hódítani

te akartál

s ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm

vallani róla,

bezárkózom ebbe a havazásba,

mint aki fehér inget vesz föl,

fehér inget az utolsó napon.