Az első nap arra volt jó,

Prvi dan bio je zato dobar

hogy mindent elfelejtsek;

jer sam mogao sve zaboraviti;

a második arra, hogy mindenre emlékezzek.

drugog dana pak svega se mogao setiti.

S a harmadik nap esni kezdett a hó.

A trećeg dana počeo je padati sneg.

És megszületett a sejtelem,

I rodila se slutnja,

hogy mostmár mindig esni fog,

od sad će stalno padati,

homlokodtól a szádig,

od tvog čela do usta,

szádtól az ágyékodig,

od usta do njedra,

végig a tested hosszán,

duž čitavog tvog tela,

végig az életemen.

duž čitavog mog bivstvovanja.

Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,

Snežiće tavanica, telefonska slušalica,

ha fölemelem,

ako podignem,

az elmosódó gyerekkori ég, ha hátranézek.

obrisi neba iz dečačkog doba, ako se osvrnem.

Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is

Među zapelim drvećem i zapelim stogovima

csak a hó kísértete kószál,

samo avet snega luta,

az elsötétített földeken megül,

naslanja se na zatamnjena polja,

a háborús menekülőket megkoronázza.

okruni begunce rata.

És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,

I već sam znao, neću biti sam,

elkísér ez a hóesés, ahova megyek,

gde god se budem kretao, pratiće me sneg,

leül mellém a vonatba,

sestće pored mene u vozu,

átkel velem a tengeren,

prelaziće sa mnom more,

füstölgő autógumik s levegőtlen városok

u noć zadimljenih autoguma i bezvazduđnih

éjszakájában

gradova

megszólít anyanyelvemen

osloviće me na mom maternjem jeziku

s országokat hódít nekem,

i zemlje će mi osvojiti,

mert országot hódítani

jer osvojiti zemlju

te akartál

ti si htela

s ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm

i kad već ni grudu neću imati, jer neću imati

vallani róla,

snagu o njoj govoriti

bezárkózom ebbe a havazásba,

zatvoriću se u ovo sneženje,

mint aki fehér inget vesz föl,

kao neko ko belu košulju obuče,

fehér inget az utolsó napon.

belu košulju zadnjeg dana.