Csöndes kétségbeesés

Mit üzenjek néked, távoli barátom,

drága jó cimbora, ki mellett úgy herdáltam el életem javát,

mint gazdag ember, ha mértéket vesztett italban és nőben

s vénülő fejjel látja csak, milyen boldogtalan volt egész életében.

Merre kiáltsak feléd, hogy válaszolhass gyámoltalan kérdésemre:

szereted-e még a táncot és a lányok szeretik-e még,

ha súlyos tenyereddel ráveregetsz fiatal combjaikra?

Hallgasd csak, itt ülök az ismeretlen ház eresze alatt

és fiatalságunk elszállt álmairól énekelek.

Éjszaka van, a fák porbaejtik sárga lombjukat,

nyoma sincs madárnak, riadtan sírnak az esőverte prücskök

s egy gazdátlan ladik ring a tó közepén.

Hej, hajj! Jó öreg cimborám, mi szépet is üzenhetnék ebben az órában?

Egyedül vagyok, bizony nyomorúságosan egyedül,

keresztbevetett lábakkal ülök és nézem, ahogy fejem fölött

kihunynak az őszi csillagok.