Halál árnyéka 3.

Az őzszemű lány

Ezer urnában szertehordva

mindenhol vannak hamvaink

(Ismeretlen költőnő)

Szerettem egy őz-szemű lányt,

a haja: dióbarna láng,

medencéjén fény-gyerekek

hancúroztak és visongáltak -

olyan volt, mint egy üdítő

pihentető, érett vasárnap.

Szerettem egy őz-szemű lányt,

a Tiergartenben fagylaltot ettünk,

s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,

sétáltunk a Cişmigiu-kertben

és csókolóztunk és nevettünk,

s a Svábhegyen, a kisded szélben

szomjas szemmel néztünk az eltűnt

felhők után -

új felhők jöttek,

az ég olyan lett, mint egy

elborult tekintet,

és többé nem nevettünk.

Szerettem egy őz-szemű lányt,

a haja: dióbarna láng,

még most is éget, ha a távol

barna dombjairól felém int,

és szól az akác illatából,

s zubog az idő, mint a vérünk.

Szerettem egy őz-szemű lányt,

ki eltűnt, mint a szelíd felleg,

és én hiába szólítom,

mert a felhők sosem felelnek,

hisz nem ismerik a szerelmet,

csak a szerelem érzi őket,

mint a vadászfegyvert megérzik

a virág-lábú, bátor őzek.

Szerettem egy őz-szemű lányt,

ki tovaillant, mint az őzek

- fák közt iramló barna láng -,

s én vártam, vártam, vártam, félszeg

félsszel, fürkésztem elborult

kedvvel a halott, szomorú

ösvényt -

És érkezett egy urna,

s benne egy maréknyi hamu.