Virágok beszélgetése

– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis – mégis hozzámhajoltál.

Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,

Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis – mégis hozzádkaroltál.

Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,

S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,

Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,

Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőben,

Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,

Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldús királyok,

S úgy nézzük egymást szomorúan, kiváncsian s mindent tudóan,

Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.