– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

– Vrteći se na zasebnim vrežama, tužan cvet sam bio, tužan cvet si bila,

Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis – mégis hozzámhajoltál.

Hvala ti što si mi se u beskrajnom lutanju ipak – ipak pridružila.

Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,

Nervoznim, vijugavim viticama baš si tad dotrčala

Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

Kad sam već skoro klonuo u hladu potamnelih stabala.

– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

– Vrteći se na zasebnim vrežama, tužan cvet sam bio, tužan cvet si bila,

Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis – mégis hozzádkaroltál.

Hvala ti što si me u tvojoj samoći ipak-ipak prigrlila.

Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,

Već skoro sklopljene, suzne liske sama si mi otvorila

S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

I kao goruću suzu dušu u moj duh usadila.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,

– Jedan kraj drugog i jedan protiv drugog cvetamo mi, nemirni cvetovi,

Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,

Zagrljeno, kružeći kao na morskoj pučini nestašni galebovi,

Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőben,

U oluji drhteći, na lažnim perlama grada klizeći

Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

Zauvek kao stranci ali oduvek kao poznanici.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,

– Jedan kraj drugog i jedan protiv drugog cvetamo mi, nemirni cvetovi,

Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldús királyok,

Sastavljeni u slomljenoj gordosti kao prognani kraljevi

S úgy nézzük egymást szomorúan, kiváncsian s mindent tudóan,

I tako gledamo jedan drugog tužno, znatiželjno, sveznajući

Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.

Kao što zvezde promatraju međusobna putanja padajući.