Ellen-elégia, szülőházamnak

„Délben mégis tudtam adni Petinek az utcán 4 forintot és így hozott 10 kg fát. Délután már

langyos meleg volt a szobában.”

1952. május 21. szerda, részlet anyám naplójából

Pitbullok, vaspántok,

kamerák és magas kőkerítés

őrizte, komor rezidenciává

szigorodott mára a kedves, régi,

napsárga mecsekalji villa,

ahol a kert fenyői

a szélben belezümmögtek

nyugtalan, társbérleti álmaimba.

Egy éves múltam,

amikor ott találtuk magunkat

egy május végi télben,

de ebből kicsiny pécsi csoda lett—

négy forint akadt még anyám zsebében,

s keresztapám, a csont sovány

és műtött gyomrú ifjú orvos

tíz kiló fát hozott haza,

és meleg lett, áldott meleg.

Olyan melegség,

amilyet aligha ismer

a ház mai ura,

tanyázva jól fűtött,

képzelt ormokon.

Köszönöm, négy Forintka néni,

(későbbi kislány-szavam

rátok gondolva

én most visszaszólítom!)

hogy ti vagytok

örök túlélés-etalonom