Megosztott magány

Az öregség találkozik a kályhasuttal. Ez, valahogy, elkerülhetetlen. Tisztességgel köszönnek egymásnak. Az öregség pedig, aki már jócskán eltörődött, csöndesen megkérdezi: "Öledbe fogadsz-e?"

A kályhasut eddig mindenkit befogadott, aki nála keresett menedéket. A fekete macska már régi-régi lakója. Miért ne fogadná be hát az öregséget is?

És ha már befogadta, akkor az öregség kénytelen megosztani a helyét a macskával, aki, mert régebbi vendég, tudja a szabályt: mindaddig ura maradhat a helyzetnek, amíg simulékonyan viselkedik.

Miért is ne tenné? Kedvére való az életfogytiglanig tartó, megosztott magány.