Körpecsét

néhányszor már-már örökre elbúcsúztam

életemtől azt hittem vége ebből kiszállok

aztán este valahogy mégis elaludtam

magam gyűlölve hajtogattam: még várok

pedig semmi se változott a mocsár szaga

tovább facsarta orrom a napok is rámrohadtak

már csak a megszokás vetett haza

csupa szorongás fetrengés görcs és légszomj

elegye volt a legtöbb éjszaka

életem filmjét játszottam volna vissza

kivágni azt mi benne árulás és gyalázat

de sehol se leltem megfelelő ollót

pedig hányszor felforgattam érte a házat

a filmszalagot így muszáj elfogadni

gyáva szívem körpecsétje rajta:

ezt már csak szerteszaggatni lehetne

de jobb ha az ember míg él bevallja