A szőlőről és más örömökről

Rosszabb ez a szőlő, mint a tegnapelőtti,

mikor még úgy tettem, mintha örökkön élnék?

Nem fröccsen ma is boldogítón ínyemre,

ha átharapom héját? Hát Mephisto

és Faust alkuja, a dialektikus ész

doktorvizsgája, melyet szorító kötésben,

nyújtott lábbal olvastam megalázó

kacsázási kényszerek között

az intenzív osztály nyögő, nyöszörgő

éjszakájában, nem töltött el ismét

büszkeséggel, hogy ember vagyok én is?

Halálra ítéltekként születünk, és nagy

privilégiumunk, hogy tudjuk is ezt.

Ebből a szempontból semmi különbség

a felajánlkozó pillanatok között.

Akkor hát miért zárnánk el magunkat

a kórterembe ferdén bevetülő

napfény örömétől? Az első korty a házi

pálinkából miért volna jobb

az utolsónál? S miért volna az utolsó

rosszabb az elsőnél? Van még mire várnom!