Kis csodák

A várva várt nagy csodák, többnyire

- mire beteljesednek -

elvesztik gyöngéd hamvasságukat;

fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik,

akár a kígyóbőrt, és nem marad más,

csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei,-

aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak

- közönyös füst- virágok -

és az

"ennyi csupán az egész"

görcsös kérdőjele

?

kunkorodik fel egy

keserves ásításban.

De áldottak a hétköznapi csodák,

a váratlanok, a gyermekiek.

Egy idegen asszony fagylaltot vesz

neked, az idegen kölyöknek,

s mire megköszönnéd,

eltűnik a tömegben;

fejed fölé hajlik egy katona-orvos:

azt mondja, beteg vagy, pedig,

tudja, pihenni vágysz csak;

feléd röppen egy lány, és nyomban elszáll,

csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha...

Az áldott kis csodák

holdjai békén elúsznak előtted;

s ami a lélekben marad,

az már csupa csend, vagy fényes duruzsolás,

gyöngéd hullámverése apályos tengereknek.

Mert szép a szenvedélyek villámló vihara,

de még szebb embernek maradni

vonzások és féltések hullám-tajtéka fölött,

hálát adva a jóért, amit csak

önmagunkkal tudtunk viszonozni,

önmagunkkal:

gyermeki vágyainkig

lemeztelenítve:

egy elkésett

köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban...

- míg emlékké szilárdult

a mámor, mint a kristály,

hogy tűhegyére holnapunkat felépítsük megint,

mint rádió-adót ringó talapzatára;

hadd szórja szét a hanggá

duzzasztható hullámokat:

- Élek még, itt vagyok,

és újjászületek naponként!

És:

- el ne hagyjatok,

én is veletek maradok örökre.