Szerelem

Isten kikönyököl

hulló fényes ablakába

s lassan elfordul életünktől

míg levéltelen

fekete száron

utcák felett

kő-lagunák felett

lámpára gyújt a félelem.

Ez az óra, melyben

a legmakacsabb szenvedőket is

eléri az öröm igazsága

s ilyenkor csendben

a lehetetlen ajtaján

benyitok homályos szobádba

ezer méterre minden fájdalom felett.

Végzetünk igaz viszonyát

ki sejtheti?

A szerelem

kiröpít a maradandóságba -

az éj egy pontjában megállunk

hol már nem értjük sorsainkat

s a mindenség

mint roppant bója

tovaringat

egy még nagyobb üresség tengerén.

Itt nem ismerhet fel

ki számonkérni tetteinket

utánunk néz a nemlét kapujából.

Itt nem tudom, ki vagy

lehullnak minden bűneink

áttetsző lesz a mult

s az elrendelés végleg érthetetlen,

hogy életünket nem hajthatja más

csak védhetetlen elmúlásunk

s egy láthatatlan pengesuhintás.