Isten kikönyököl

Nalaktio se bog

hulló fényes ablakába

na sjajan prozor svemira

s lassan elfordul életünktől

okreće se od našeg života

míg levéltelen

dok na crnoj

fekete száron

goloj grani

utcák felett

nad ulicama

kő-lagunák felett

kamenim lagunama

lámpára gyújt a félelem.

pali se lampa zebnje.

Ez az óra, melyben

To je čas u kojem

a legmakacsabb szenvedőket is

i okorele paćenike

eléri az öröm igazsága

sustiže pravda radosti

s ilyenkor csendben

i tad u tišini

a lehetetlen ajtaján

kroz vrata nemogućnosti

benyitok homályos szobádba

ulazim ti u mračnu sobu

ezer méterre minden fájdalom felett.

hiljadu metara iznad svakog bola.

Végzetünk igaz viszonyát

Ko sluti stvarne odnose

ki sejtheti?

naše sudbine?

A szerelem

Ljubav te u

kiröpít a maradandóságba -

orbitu neprolaznosti baca -

az éj egy pontjában megállunk

zastajemo negde u noći

hol már nem értjük sorsainkat

gde više ne shvatamo našu kob

s a mindenség

i svemir kao

mint roppant bója

ogromna plutača

tovaringat

dalje nas ljulja

egy még nagyobb üresség tengerén.

na moru još veće praznine.

Itt nem ismerhet fel

Tu ne može nas prepoznati

ki számonkérni tetteinket

onaj koji radi prozivanja

utánunk néz a nemlét kapujából.

gleda za nama iz kapije nepostojanja.

Itt nem tudom, ki vagy

Tu ne znam, ko si

lehullnak minden bűneink

krune se naši gresi

áttetsző lesz a mult

prošlost prozirna postaje

s az elrendelés végleg érthetetlen,

a predodređenost nerazumljiva,

hogy életünket nem hajthatja más

naše živote samo

csak védhetetlen elmúlásunk

neodbranjivi nestanak

s egy láthatatlan pengesuhintás.

i nevidljivi zamah sečiva pokreće.