Homokrajz

Hosszú sivatag peremét kutatva kerengünk

félszeg ellipszisekbe hajló köröket rajzolunk szavakkal

a dobhártyákra tapadó sötétség ellen védekezünk

önricsajunkba belemerülve

és belevakulva a távolról könyörtelenül tüzelő napsugarakba

tevevezetőink: árnytalan hitet! – így követelik

mindenkitől

félelemperzselte arcok maszkja köszön

s kiátkozzuk a nem köszönőket

már hálni se jár belénk a lélek

és nincs olyan vétek

mit egyetlen fanyar mosolyért el ne követnénk

itt a szürkeségben homokkal dúcolt emelvényeinken

sürög a képzelt valóság

fű

fa

rügy

virág

a flórára ruházott örökigazság

gyökérszárny

szár

ág és

levél

és hogy éppen ezért innen már menni s menekülni soha senkinek

nos: ezt

és csak ezt nem fogjuk fel soha

mert azért tartozunk mi is valahova

hosszú sivatag körellipszise rajzolja utunk