A névtelen

te nem tudod ezt nem is tudhatod

ha mindenre megtanítottak

erről hallgattak előtted

nem látod nem hallod nem érzékeled

a névtelent – sarokban meglapul

a ráncok száját sötéttel tömi

elmélyíti a vonalakat

betölti a tárgyak öbleit

fölhasadó fényből összecsapódó árnyékból

feketén és fehéren integet

te nem tudod ezt nem is tudhatod

erre nem tanítottak az iskolában

erről jólértesült társaságokban sem beszélnek

de holnap vagy holnapután

talán már ma este is

fejedhez kapsz mint akit gránátszilánk ért

torkodból nyögés szakad föl

s egyszerre mindent tudsz és látsz és hallasz és megértesz