Zöldüljenek ki erdőink virágozzanak kertjeink sokasodjanak meg állataink
ragyogjanak a mi csillagaink
így beszél a gazdag ember
a szegény ember egy kövön ül a kapu előtt és sóhajtja
kimennék az erdőbe egy kis fáért de nincsen puskám amivel lelőhetnem a csőszt aki az árnyékban leselkedik
szeretnék egy karéj friss kenyeret de nincsen lisztem amiből süthetnék
tizenkét gyerekem van s kettő már ott ragyog a csillagok között az égen
én se szegény se gazdag ember nem vagyok
egyszerű szolga vagyok s lámpással a kezemben kint állok az utca torkolatában
a gazdag ember haragszik rám s a szegény ember nem ért meg engem
gyere velem mondom neki világítok előtted
hallgat akárha néma lenne
csak szíjjá az üres pipáját és kiköp a földre hogy sistereg alatta a fekete por.
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论