Élet a halál után

Mit mondhatnék, amit nem tudsz még

Az életről a halál után?

Meghökkentett minket a fiad szeme

Szlávos vagy ázsiai

Mongolredőivel, később a te szemed

Tökéletes mása lett, két

Nedves drágakő,

Színtiszta fájdalom megkövült lényege,

Az etetőszékben ült, én etettem.

Nagy bánatkezek facsarták

Arcának nedves foltját. Facsarták a könnyét.

A szája árult csak el - elfogadta

A kanalat testetlen kezemtől,

Mely a halálod utáni életből nyúlt feléje.

Nővérét napról napra

Sápasztotta a seb,

Amit nem láthatott, érinthetett, érzett,

Mert kék kabátját ráadtam naponta.

Éjjel a testemben ébren feküdt

Az Akasztott Ember,

Nyaki idegszála feltépve, az ín,

Mely koponyámat

A bal vállamhoz kötötte,

Csomókba gyűrve, vállamból kiszakadt -

Talán megmagyarázható lenne a fájdalom,

Ha a lélekben lógnék,

A nyaki izom alatti kampón.

Élettől odadobva

Mélyítettük a csöndet,

Mindenki külön ágyban.

Farkasüvöltés csitított

Februári, márciusi hold alatt,

Hozzánk költözött a cirkusz.

A város nem tehette,

A farkas megvigasztalt. Minden

Éjjel hosszú percekig

Énekelt a kórus. Tudták, hol alszunk.

Dingó, brazil sörényes,

Északi szürke farkas

Együtt emelte a hangját.

A farkasok dala szárnyalt,

Beburkolt és körülfont,

Üvöltöttek utánad, gyászoltak miattunk,

A hangjaikba fontak. Halálodban

Feküdtünk, hulló hóban, hó alatt.

Testem a mesébe süppedt:

Farkasok szóltak az erdőn,

A két kisgyerek álmában

Elárvult,

Mellettük anyjuk holtan.