Tárlat: a Sátán Műremekei

Boldog, akit pálinka butít,

boldog, kit a szépség

kápráztat, boldog mind, aki

csak részleteket lát. – De ha anya

helyett egy isten

nyitotta föl szemed, akkor

a halálos éjben mindenütt

tűz, tűz lobog fel,

tűz, tűz kering

körötted és te mindenütt

őt látod, a mozgó

viperalángot,

a tüzet, amit

széthurcol a mozgó

ember a földön, a tengereken,

a parázsagyu gondot,

a tűzkigyókat

látod csak az éjben,

a mult s a jövő

üveghegyein túl, a nyugtalan önzés

gyujtogató parazsát, a tüzet,

a tüzet,

tűzoszlopokat, aranyrudak és

a puskatűz aranyát.

Átkozott vagy,

ha látni tanultál,

átkozott vagy,

ha látod: a Sátán

mennyi szenny

tüzéből festi be a halál

gyászpompás keretei közé

Műremekét, az Életet:

jaj neked, aki látsz,

jaj, neked, Isten

látó fia, jaj,

mert bárhova fordulsz,

örökre előtted

az idő vándor falain

az Ember égő tárlata:

számodra nincs

butúlni ital, vakúlni szépség,

s üss bár karót boldogtalan

szemedbe, feléd

a végső éjszaka

egéről is az olthatatlan

tűzvész

rémült freskói lobognak!