Nella profondità, mondi muti e silenti,
A mélyben néma, hallgató világok,
nel orecchio urla il silenzio, il mio grido si eleva,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
ma dalla guerra tramortita lontana Serbia,
de nem felelhet senki rá a távol,
non può giungere alcuna risposta,
a háborúba ájult Szerbiából
e tu sei lontana. La tua voce intreccia il mio sogno,
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
e di giorno, nel cuore lo ritrovo di nuovo,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
perciò tacio, mentre intorno a me stormisce,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
fresca al tatto, la superba felce.
sok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
Quando ti rivedrò, a sapere non mi è dato,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
tu che eri sicura, solida come un salmo,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
bella come la luce, bella come l’ombra,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
da te anche da cieco e muto trovarei la strada,
most bujdokolsz a tájban és szememre
or’ stai vagando nel paesaggio, mi compari
belülről lebbensz, így vetít az elme;
dentro gli occhi, cosi ti proietta la mente,
valóság voltál, álom lettél ujra,
eri la realtà, sei diventata nuovamente un sogno,
kamaszkorom kútjába visszahullva
nel pozzo della mia adolescenza ricadendo
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
ti interrogo gelosamente, mi ami ancora?
a hitvesem leszel, - remélem ujra
sperando nuovamente che all’acme della
s az éber lét útjára visszahullva
mia gioventù, forse, un giorno diventi la mia sposa,
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
ripiombando sulla via delle realtà, lo so
csak messze vagy! Túl három vad határon.
che tu lo sei già. Mia moglie, mia amica,
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
ma sei lontana! Oltre tre frontiere spietate.
A csókjainkról élesebb az emlék;
Il tempo volge all’autunno. Mi lascerà qui ancora?
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
Dei nostri baci il ricordo è sempre più vivo,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
credevo nei miracoli, quei giorni li ho dimenticati,
de elborult s a bombák fönt a gépben
sulla testa mia fila via la squadra dei bombardieri,
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
nel cielo ammiravo azzurro dei tuoi occhi,
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
ma si annuvolò e le bombe, lassù nei machinari,
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
fremevano, di essere buttate. Ciononostante vivo –
megjártam érted én a lélek hosszát,
sono prigioniero. Tutto quel che spero
s országok útjait; bíbor parázson,
ho valutato bene, tuttavia io giungerò da te;
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
ho percorso le distese dell’anima per te,
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
le strade dei paesi; sulle braci roventi,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
se è necessario, come per magia passerò
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
tra le fiamme cascanti, eppur’ ritornerò;
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
se serve sarò tenace come la corteccia sul’albero,
a 2 x 2 józansága hull rám.
la calma, che è l’arma e il potere degli uomini
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
selvaggi, che vivono costantemente nel pericolo
1944. augusztus-szeptember
e in mezzo ai guai, mi rassicurerà e come
un’onda fresca: la lucidità di 2 x 2 cade su di me.
Lager Heidenau, tra gli monti sopra Žagubica
agosto – settembre del 1944