Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,

Zwei Habichte mit matten Schwingen,

Vijjogva, sírva, kergetőzve,

Wir brechen auf, und hastig dringen

Két lankadt szárnyú héja-madár.

Wir flatternd, gellend in den Herbst.

Új rablói vannak a Nyárnak,

Csattognak az új héja-szárnyak,

In Sommern neue Räuber jagen,

Dúlnak a csókos ütközetek.

Und neue Habichtsflügel schlagen –

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,

Das Kußgefecht tobt gnadenlos.

Valahol az Őszben megállunk,

Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Wie sie uns aus dem Sommer treiben!

Ez az utolsó nászunk nékünk:

Doch mit gerupften Federn stäuben

Egymás husába beletépünk

Wir immer noch verliebt im Herbst.

S lehullunk az őszi avaron.

1906

Die letzte Hochzeit hat noch Krallen.

Wir schlagen uns ins Fleisch und fallen

Verschlungen in das gelbe Laub.