A mélyben néma, hallgató világok,
Nella profondità, mondi muti e silenti,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
nel orecchio urla il silenzio, il mio grido si eleva,
de nem felelhet senki rá a távol,
ma dalla guerra tramortita lontana Serbia,
a háborúba ájult Szerbiából
non può giungere alcuna risposta,
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
e tu sei lontana. La tua voce intreccia il mio sogno,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
e di giorno, nel cuore lo ritrovo di nuovo,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
perciò tacio, mentre intorno a me stormisce,
sok hűvös érintésü büszke páfrány.
fresca al tatto, la superba felce.
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
Quando ti rivedrò, a sapere non mi è dato,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
tu che eri sicura, solida come un salmo,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
bella come la luce, bella come l’ombra,
most bujdokolsz a tájban és szememre
da te anche da cieco e muto trovarei la strada,
belülről lebbensz, így vetít az elme;
or’ stai vagando nel paesaggio, mi compari
valóság voltál, álom lettél ujra,
dentro gli occhi, cosi ti proietta la mente,
kamaszkorom kútjába visszahullva
eri la realtà, sei diventata nuovamente un sogno,
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
nel pozzo della mia adolescenza ricadendo
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem ujra
ti interrogo gelosamente, mi ami ancora?
s az éber lét útjára visszahullva
sperando nuovamente che all’acme della
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
mia gioventù, forse, un giorno diventi la mia sposa,
csak messze vagy! Túl három vad határon.
ripiombando sulla via delle realtà, lo so
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
che tu lo sei già. Mia moglie, mia amica,
A csókjainkról élesebb az emlék;
ma sei lontana! Oltre tre frontiere spietate.
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
Il tempo volge all’autunno. Mi lascerà qui ancora?
bombázórajok húznak el felettem;
Dei nostri baci il ricordo è sempre più vivo,
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
credevo nei miracoli, quei giorni li ho dimenticati,
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
sulla testa mia fila via la squadra dei bombardieri,
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
nel cielo ammiravo azzurro dei tuoi occhi,
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
ma si annuvolò e le bombe, lassù nei machinari,
megjártam érted én a lélek hosszát,
fremevano, di essere buttate. Ciononostante vivo –
s országok útjait; bíbor parázson,
sono prigioniero. Tutto quel che spero
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
ho valutato bene, tuttavia io giungerò da te;
majd át magam, de mégis visszatérek;
ho percorso le distese dell’anima per te,
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
le strade dei paesi; sulle braci roventi,
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
se è necessario, come per magia passerò
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
tra le fiamme cascanti, eppur’ ritornerò;
a 2 x 2 józansága hull rám.
se serve sarò tenace come la corteccia sul’albero,
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
la calma, che è l’arma e il potere degli uomini
1944. augusztus-szeptember
selvaggi, che vivono costantemente nel pericolo
e in mezzo ai guai, mi rassicurerà e come
un’onda fresca: la lucidità di 2 x 2 cade su di me.
Lager Heidenau, tra gli monti sopra Žagubica
agosto – settembre del 1944