1
a csönd robaja ébresztett föl
Evo sedam pored reke.
a szív dobaja ébresztett föl
Leti mladog leta
tízszer száz kovács pörölye az üllőt
povetarac laki – ko toplina
tízszer száz vihar mennyköve a földet
drage večere neke.
a szív dobaja ébresztett föl
Privikavam srce na tišinu.
a csönd robaja ébresztett föl
To ne iziskuje mnogo muke –
ispliva sve što davno potonu,
árnyékom az üldözőm utólért
glava se pogne, a klonu
ruke.
vándorút
kegyetlen kupola fölöttem
Gledam grive šuma, cela
lent araszolva én
listva sad blista
poput tvoga čela.
lépek
Tišinu puta niko sad ne dira,
két mozgó oszlopon
vidim kako ti vetar
kővé nehezülő két lábamon
po suknji prebira.
váltogatom a jobbot meg a balt
A pod žbunjem lomnim
nekibuzdulva és elsúlyosodva
vidim kako ti se kosa jegulja,
a rettenetes napsütésben
kako ti se blago na grudi sliva
rossz tükörként megismétel árnyékom
– ko što rečica Sinva teče –
gle, opet vidim kako kulja
a halhatatlanság-kereső király vagyok
preko okruglih belutaka greha,
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
na zubima ti sjaj vilinskog smeha.
halálommal halálomat ha túlélem
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
2
olyat-e hogy test szerint is az maradok aki voltam
O, kako te volim,
vagy burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
tebe, što si na reč privolela
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
u najdubljoj tami bića naseljenu
idegenebbül nézek majd egykori magamra
varljivu samoću
mint levedlett bőrére a kígyó
i vaseljenu.
mint elpattant farkára a gyík
Tebe, što se poput slapa od sopstvenog zvuka
mint kihullott tollára a sas
odmičeš od mene, bežiš, nestaješ bez traga,
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
dok ja sa vrhova svog života kličem,
érzékeim kötnek magamhoz
na domaku daljina, urličem, vičem,
érzékeim nélkül mivé leszek
potucajući se nebom i širom zemlje –
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
volim te, maćeho draga!
lesben áll a délután a délután a sivatagban
3
Volim te kao što dete majku voli,
a délután a sivatagban bekerít a délután
kao špilja zev svojih dubina golih,
volim te ko sale blistanje belo,
hurkot vet rám a délután a délután a sivatagban
ko duša plamen, ko odmor telo!
Volim te ko što vole život
a délután a sivatagban foglyul ejt a délután
smrtnici, dok ih ne skrije ćivot.
megvallat a délután a délután a sivatagban
Svaki tvoj osmeh, reč i
pokret čuvam ko što zemlja otpatke čuva.
akiket megnyúzattam haragomban
U svest sam te utisnuo ko u kovinu reči,
a húsig-csontig hámozottak
s nagonima svojim utisnuo ti sliku,
érezték volna ha túlélik
ti, dragi, lepi liku,
ily mezítelennek magukat
tu je tvoje biće – bitnost i otkriće.
akiket gőzölgő véres
állatbőrökbe varrattam azokra
Minuti zvečeći stradaju,
forrottak rá csonthéjakként a bőrök
al΄ ti mi nemo sediš u ušima.
ahogy reám fajtám gyalázata
Zvezde se pale i padaju,
al΄ ti mi jednako blistaš u očima.
fül ha volna itt kiáltásmeghalló
Ukus tvoj, ko u pećini tišina,
kiáltanék
na nepcu mi se topi, miluje vilice,
a ruka ti se na staklenoj čaši miče,
kő voltam
na njoj sitne, fine žilice,
ág voltam
sviće, sviće.
virág voltam
NEM TUDTAM
4
kő vagyok
Oh, od kakve sam to sazdan materije
ág vagyok
da me tvoj pogled obnavlja i ruši?
virág vagyok
Kakva mi to svetlost sja u duši
i divljenja dostojne misterije
őz lettem
da mogu u magli ništavila cele
párduc lettem
predele tvog tela obići bele?
ÉREZTEM
őz vagyok
I ko u ozarenom umu reči sjajne
párduc vagyok
mogu mu već otkriti sve tajne!...
embernek születtem
Tvoj krvotok, ko bokor ruža,
királynak születtem
dršće, jednako dršće,
Gilgamesnek születtem
nosi struju radosti večne, pruža
TUDTAM
tvom licu ljubavi cvat i rod,
ember vagyok
a utrobi tvojoj blaženi plod.
király vagyok
Plodno tle tvog stomaka povija
Gilgames vagyok
i plete sitno korenje, u spojeve
njegovih finih linija
HALANDÓ VAGYOK
utkiva čvorove, raspliće uzlove –
da ti nedra sišu i kupe sve rojeve,
megkérdezném a szótlan eget
da lepo žbunje tvojih pluća
mindent lát mindenütt ott van
šumi slavu tvog sopstvenog uskrsnuća!
kerge juhokként kerengünk
veszett kosokként öklelőzünk
Blaženo kruži materija večna
megkérdezném a szótlan eget
tunelima tvojih creva, celim
céljaink mögött látott-e célt
se bogatstvom napaja kad je tečna
értelmünk mögött látott-e értelmet
u bubrezima tvojim, bunarima vrelim!
életünk mögött látott-e életet
Valoviti brežuljci se dižu,
zvezdani u tebi predeli se nižu,
amikor falakat rakattam
jezera se mute, fabrike dime,
összeszorított foggal éltem
milionske zveri gmižu,
korbáccsal keltem korbáccsal feküdtem
bube,
vagy az emberség vagy a fal
trave,
előbb a fal azután az emberség
okrutnost i milost veličajna,
előbb a fal hogy emberség lehessen
sunce sja, svetlost severna strada,
egyetértésnek hallottam a sóhajt
u dubinama tvojim vlada
igenlésnek a fogcsikorgatást
večnost nesaznanja.
éljenzésnek hallottam a jajt
5
„ne nézz az arcába igázd le”
Ko grumeni zgrušane krvi,
nem láttam meg hogy elrohadtak
tako ti padaju pred noge
bélpoklosok királya vagyok
ove reči uboge.
Biće muca, grdi –
romokat építünk
čist je govor samo zakon tvrdi.
Al΄ udovi moji, obnovljeni, streme
hús kövérje csömörig
iz dana u dan, već spremni
kéj kövérje undorig
da zaneme.
borvedelés ökrendésig
hatalomvágy hányásig
Al΄ sve dotle kličem –
O, ti, koju iz mnoštva od dve hiljade
vadaskertembe fogott oroszlán
miliona izdvajaju,
gyapjas sörényű gyönyörű
ti jedina, ti blaga
körbejárt behúzott farokkal
kolevko, tvrdi grobe, posteljo draga,
nem evett
primi me u zagrljaj!...
halomba hordott lódögök közt
nem ivott
(O, jutarnje nebo u visini!
hűvös vizű kútforrások közt
U rudama neba zvezde teku.
éhen-szomjan döglött
Od silne svetlosti oči me peku.
dacból
Izgubljen sam, tako mi se čini.
Čujem kako nada mnom seva,
fenségesen
to srce kuca, peva.)
ítéletmondó az emberfia
törvénytáblák helyett
6
választásaival dönt
(Pripev)
egytagú kiáltás múltból jövőbe
(Voz me nosi, za tobom bludim,
CÉDRUS
možda ću te još danas steći,
földet éggel összekötő híd
možda će da zgasne taj plamen ludi,
CÉDRUS
možda ćeš mi tiho, tiho reći:
tagadások közt kemény állítás
CÉDRUS
Okupaj se, mlaka voda žubori!
támasz a sápadt kétség ellenében
Evo peškir, obriši se, osveži!
CÉDRUS
Peče se meso da glad ti utoli!
a mindig-jelen oszlopa
Postelja je tvoja – gde ja ležim!)
CÉDRUS
Enkidu jaj Enkidu hol van
még az imént testét megfoghattam
még az imént testét átkaroltam
eget-földet rendítő birokban
meghallgattam a por beszédét
ember voltam mielőtt por lettem
ember húsa voltam mielőtt por lettem
Samas fénylő pányvát dobott
fénylő pányvák a sugarak
a sugarak a sugarak
hurkot vetettek az égi bikára
elbotlott a fekete nap
sárból lettünk
ujjabegyével gyúrt szoborrá
lelkét lehelte Aruru belénk
és Irkalla hívására
megint sárrá leszünk
fölébredő elalvó szobormásunk
álomtükre az életünk
nem kérdi a mezők liliom ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli liliomsága színeit
bennünka színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye zúzza meg életünket
újév ünnepének sípja szól
utcára kirajzik a nép
lányok-fiúk tüzes homlokára
fonnak virágkoszorút
miért örül oly fennen az ember
hogy múlik az idő
hogy születik az idő
nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz
KEREKÉT PÖRGETI
mókus a kalitkában
hiszi előre iramodik
EGYHELYBEN ROHAN
nyithatatlan börtönében
nézd az ember büszke homlokát
tükör benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi
melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
Istár szajhája
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres
eressz be két karod kapuján
emlőid közé liliommezőkre
eressz be két combod kapuján
a jajgatástól perzselt
a lángoló megégető tűzparazsas erdőbe
szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat
rikkant a lakodalmi
nép járják a táncot
szomjas a vőlegény
éhes a menyasszony
halotti tort ülnek a nász előtt
méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető
tavasz gyümölcse
gyász gyümölcse
a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat
éjjel nagy hegy belsejében vándoroltam
mikor surran a párduc a fény születését megelőző éjszakában
éjjel minden lépésem egy-egy halál
mikor bőg az oroszlán minden napom egy-egy évezred
éjjel mégsem féltem
mikor huhognak az árnyak tudtam hogy szörnyek laknak ott
mikor a fekete árnyak huhognak tudtam hogy az idő kezdete óta
fél a vadász várják jöttömet
még a legbátrabb is fél mégsem féltem
az igazi félelem a sivatag világossága
amikor semmi nem ijeszt nappal nap éjjel csillagok
sem oroszlán se párduc köröskörül messzire látni
sem a fekete árnyak szörnyeknek hírmondója sincs
mégis dideregsz mégis félek
a jóvátehetetlen napsütésben a jóvátehetetlen napsütésben
patak vizén gázoltam át
patak vizében lakik egyik arcom
folyó vizén gázoltam át
folyó vizében lakik másik arcom
belegázoltam a tenger vizébe
tenger vizében is lakik egy arcom
sivatag homokjában gázolok
sivatag homokjában lakik
soha meg nem születő arcom
rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom
mint aki világgá hajózik
vége-sehol-nincs tengeren
úgy imbolygok én is világgá
a szomjazót körülhullámzó
vége-sehol-nincs sivatagban