1
a csönd robaja ébresztett föl
Na obasjanoj steni sedim.
a szív dobaja ébresztett föl
Povetarac
tízszer száz kovács pörölye az üllőt
mladog leta kao da
tízszer száz vihar mennyköve a földet
toplinu lagodne večeri leluja.
a szív dobaja ébresztett föl
Prilagođavam se tišini.
a csönd robaja ébresztett föl
Nije teško –
naziru se obrisi prošlosti,
árnyékom az üldözőm utólért
opuste se ruke i san me
optoči.
vándorút
Gledam zelene grive planina –
kegyetlen kupola fölöttem
sjaj tvoga čela
lent araszolva én
u svakom listu se ogleda.
Na osamljenom putu
lépek
lahor s tvojom
két mozgó oszlopon
suknjom se igra.
kővé nehezülő két lábamon
I ispod lomljivih krošnji, u senci,
váltogatom a jobbot meg a balt
vidim, kosa ti leprša,
nekibuzdulva és elsúlyosodva
nedra blago drhte, i
a rettenetes napsütésben
– dok žubori potok Sinva –
rossz tükörként megismétel árnyékom
ponovo vidim, na okruglim, belim
belucima, na tvojim zubima
a halhatatlanság-kereső király vagyok
kako se rađa bezbrižan osmeh vile.
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
2
halálommal halálomat ha túlélem
O, koliko te volim, tebe
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
koja si doprla
olyat-e hogy test szerint is az maradok aki voltam
do skrovišta lebdeće
vagy burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
dvolične samoće
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
i beskonačnosti.
idegenebbül nézek majd egykori magamra
Kao vodopad od vlastite buke
mint levedlett bőrére a kígyó
odvajaš se od mene i tiho se udaljuješ
mint elpattant farkára a gyík
dok ja na vrhuncu svoga života,
mint kihullott tollára a sas
spotičući se o oblake i grude
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
u blizini horizonta povičem,
érzékeim kötnek magamhoz
volim te, draga maćeho!
érzékeim nélkül mivé leszek
3
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
Volim te, kao dete svoju majku,
kao dubinu ćutljive jame,
lesben áll a délután a délután a sivatagban
volim te, kao soba svetlost,
telo spokojstvo il’ duša vatru!
a délután a sivatagban bekerít a délután
Volim te, kao što smrtnici
vole život do preminuća.
hurkot vet rám a délután a délután a sivatagban
Svaku tvoju reč, osmeh, pokrete
čuvam, kao tlo pale predmete.
a délután a sivatagban foglyul ejt a délután
U svoj razum, kao u metal kiseline,
nagonima sam te urezao,
megvallat a délután a délután a sivatagban
dražesna lepoto
tvoj lik ispuni tamo sve što je bitno.
akiket megnyúzattam haragomban
Trenuci zveketom prolaze
a húsig-csontig hámozottak
a ti mi nemiš u ušima.
érezték volna ha túlélik
Zvezde se rađaju i gase
ily mezítelennek magukat
a ti mi stojiš u očima.
akiket gőzölgő véres
Tvoj ukus, kao tišina u jami
állatbőrökbe varrattam azokra
ohladnelo mi lebdi u ustima,
forrottak rá csonthéjakként a bőrök
a tvoje ruke na čaši
ahogy reám fajtám gyalázata
i nežan splet žila
sećanje mame.
fül ha volna itt kiáltásmeghalló
4
kiáltanék
Od kakve li sam materije
da me tvoj pogled seče i formira?
kő voltam
Kakva mi je duša i kakav sjaj
ág voltam
u unutrašnjosti titra
virág voltam
da mogu u maglovitom ništa
NEM TUDTAM
proći ti plodne doline tela?
kő vagyok
I kao u rastvoreni um istina
ág vagyok
spuštam se u tajanstvena skrovišta!...
virág vagyok
Tvoj krvotok kao ruža penjačica
u večnom je drhtaju.
őz lettem
Nosi neprekidnu struju
párduc lettem
da bi ti na licu ljubav cvetala
ÉREZTEM
a maternica blaženi plod negovala.
őz vagyok
Osetljivo tlo trbuha
párduc vagyok
bezbroj korenčića kiti,
poput vezova nežne niti
embernek születtem
su u tanane čvorove ispletene –
királynak születtem
da bi slasne životne sokove gomilale
Gilgamesnek születtem
i razgranate krošnje pluća
TUDTAM
o vlastitoj slavi šume!
ember vagyok
Večna materija radosno buja
király vagyok
u tebi duž mračnih tunela creva
Gilgames vagyok
i novi život dobiva troska
u vrućim bunarima bubrega!
HALANDÓ VAGYOK
Valoviti brežuljci se nižu
unutra ti sazvežđa titraju,
megkérdezném a szótlan eget
fabrike rade, jezera se formiraju,
mindent lát mindenütt ott van
vrve sićušni životi,
kerge juhokként kerengünk
rovci,
veszett kosokként öklelőzünk
drozga,
megkérdezném a szótlan eget
nemilosrdnost i dobrota;
céljaink mögött látott-e célt
sunce sija, setna polarna svetlost se nazire –
értelmünk mögött látott-e értelmet
u tvojoj suštini ni ne sluteći
életünk mögött látott-e életet
besvesna večnost lebdi.
5
amikor falakat rakattam
Kao ugrušci krvi
összeszorított foggal éltem
padaju pred tobom
korbáccsal keltem korbáccsal feküdtem
ove reči.
vagy az emberség vagy a fal
Opstanak muca,
előbb a fal azután az emberség
tek zakon je jasan govor.
előbb a fal hogy emberség lehessen
Al’ vredne ćelije koje te svakodnevno
egyetértésnek hallottam a sóhajt
ponovo rađaju, već su spremne
igenlésnek a fogcsikorgatást
da zauvek zaneme.
éljenzésnek hallottam a jajt
A dotle svi viču –
Jedina, koja si iz mnoštva
„ne nézz az arcába igázd le”
bezimenih izabrana,
nem láttam meg hogy elrohadtak
ti mekana kolevko,
bélpoklosok királya vagyok
čvrsta jarugo, živa posteljo,
prihvati me!…
romokat építünk
(Visoko je jutarnje nebo!
Bezbroj sićušnih kristala blista.
hús kövérje csömörig
Oko mi je zaslepljeno.
kéj kövérje undorig
Izgubljenost me pritiska.
borvedelés ökrendésig
Slutim, kako iznad mene vlastito
hatalomvágy hányásig
srce titra.)
6
vadaskertembe fogott oroszlán
(Sporedna pesma)
gyapjas sörényű gyönyörű
(Vozom za tobom idem,
körbejárt behúzott farokkal
možda te još danas stignem,
nem evett
možda ću se ohladnuti,
halomba hordott lódögök közt
možda ću te opet čuti;
nem ivott
Žubori topla voda, okupaj se!
hűvös vizű kútforrások közt
Evo mekog peškira, obriši se!
éhen-szomjan döglött
Peče se meso, neka ti glad stiša!
dacból
Gde ja spavam, tamo ćeš naći mira.)
fenségesen
ítéletmondó az emberfia
törvénytáblák helyett
választásaival dönt
egytagú kiáltás múltból jövőbe
CÉDRUS
földet éggel összekötő híd
CÉDRUS
tagadások közt kemény állítás
CÉDRUS
támasz a sápadt kétség ellenében
CÉDRUS
a mindig-jelen oszlopa
CÉDRUS
Enkidu jaj Enkidu hol van
még az imént testét megfoghattam
még az imént testét átkaroltam
eget-földet rendítő birokban
meghallgattam a por beszédét
ember voltam mielőtt por lettem
ember húsa voltam mielőtt por lettem
Samas fénylő pányvát dobott
fénylő pányvák a sugarak
a sugarak a sugarak
hurkot vetettek az égi bikára
elbotlott a fekete nap
sárból lettünk
ujjabegyével gyúrt szoborrá
lelkét lehelte Aruru belénk
és Irkalla hívására
megint sárrá leszünk
fölébredő elalvó szobormásunk
álomtükre az életünk
nem kérdi a mezők liliom ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli liliomsága színeit
bennünka színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye zúzza meg életünket
újév ünnepének sípja szól
utcára kirajzik a nép
lányok-fiúk tüzes homlokára
fonnak virágkoszorút
miért örül oly fennen az ember
hogy múlik az idő
hogy születik az idő
nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz
KEREKÉT PÖRGETI
mókus a kalitkában
hiszi előre iramodik
EGYHELYBEN ROHAN
nyithatatlan börtönében
nézd az ember büszke homlokát
tükör benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi
melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
Istár szajhája
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres
eressz be két karod kapuján
emlőid közé liliommezőkre
eressz be két combod kapuján
a jajgatástól perzselt
a lángoló megégető tűzparazsas erdőbe
szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat
rikkant a lakodalmi
nép járják a táncot
szomjas a vőlegény
éhes a menyasszony
halotti tort ülnek a nász előtt
méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető
tavasz gyümölcse
gyász gyümölcse
a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat
éjjel nagy hegy belsejében vándoroltam
mikor surran a párduc a fény születését megelőző éjszakában
éjjel minden lépésem egy-egy halál
mikor bőg az oroszlán minden napom egy-egy évezred
éjjel mégsem féltem
mikor huhognak az árnyak tudtam hogy szörnyek laknak ott
mikor a fekete árnyak huhognak tudtam hogy az idő kezdete óta
fél a vadász várják jöttömet
még a legbátrabb is fél mégsem féltem
az igazi félelem a sivatag világossága
amikor semmi nem ijeszt nappal nap éjjel csillagok
sem oroszlán se párduc köröskörül messzire látni
sem a fekete árnyak szörnyeknek hírmondója sincs
mégis dideregsz mégis félek
a jóvátehetetlen napsütésben a jóvátehetetlen napsütésben
patak vizén gázoltam át
patak vizében lakik egyik arcom
folyó vizén gázoltam át
folyó vizében lakik másik arcom
belegázoltam a tenger vizébe
tenger vizében is lakik egy arcom
sivatag homokjában gázolok
sivatag homokjában lakik
soha meg nem születő arcom
rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom
mint aki világgá hajózik
vége-sehol-nincs tengeren
úgy imbolygok én is világgá
a szomjazót körülhullámzó
vége-sehol-nincs sivatagban