a csönd robaja ébresztett föl
1
a szív dobaja ébresztett föl
Evo sedam pored reke.
tízszer száz kovács pörölye az üllőt
Leti mladog leta
tízszer száz vihar mennyköve a földet
povetarac laki – ko toplina
a szív dobaja ébresztett föl
drage večere neke.
a csönd robaja ébresztett föl
Privikavam srce na tišinu.
To ne iziskuje mnogo muke –
árnyékom az üldözőm utólért
ispliva sve što davno potonu,
glava se pogne, a klonu
vándorút
ruke.
kegyetlen kupola fölöttem
lent araszolva én
Gledam grive šuma, cela
listva sad blista
lépek
poput tvoga čela.
két mozgó oszlopon
Tišinu puta niko sad ne dira,
kővé nehezülő két lábamon
vidim kako ti vetar
váltogatom a jobbot meg a balt
po suknji prebira.
nekibuzdulva és elsúlyosodva
A pod žbunjem lomnim
a rettenetes napsütésben
vidim kako ti se kosa jegulja,
rossz tükörként megismétel árnyékom
kako ti se blago na grudi sliva
– ko što rečica Sinva teče –
a halhatatlanság-kereső király vagyok
gle, opet vidim kako kulja
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
preko okruglih belutaka greha,
halálommal halálomat ha túlélem
na zubima ti sjaj vilinskog smeha.
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
olyat-e hogy test szerint is az maradok aki voltam
2
vagy burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
O, kako te volim,
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
tebe, što si na reč privolela
idegenebbül nézek majd egykori magamra
u najdubljoj tami bića naseljenu
mint levedlett bőrére a kígyó
varljivu samoću
mint elpattant farkára a gyík
i vaseljenu.
mint kihullott tollára a sas
Tebe, što se poput slapa od sopstvenog zvuka
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
odmičeš od mene, bežiš, nestaješ bez traga,
érzékeim kötnek magamhoz
dok ja sa vrhova svog života kličem,
érzékeim nélkül mivé leszek
na domaku daljina, urličem, vičem,
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
potucajući se nebom i širom zemlje –
volim te, maćeho draga!
lesben áll a délután a délután a sivatagban
3
a délután a sivatagban bekerít a délután
Volim te kao što dete majku voli,
kao špilja zev svojih dubina golih,
hurkot vet rám a délután a délután a sivatagban
volim te ko sale blistanje belo,
ko duša plamen, ko odmor telo!
a délután a sivatagban foglyul ejt a délután
Volim te ko što vole život
smrtnici, dok ih ne skrije ćivot.
megvallat a délután a délután a sivatagban
Svaki tvoj osmeh, reč i
akiket megnyúzattam haragomban
pokret čuvam ko što zemlja otpatke čuva.
a húsig-csontig hámozottak
U svest sam te utisnuo ko u kovinu reči,
érezték volna ha túlélik
s nagonima svojim utisnuo ti sliku,
ily mezítelennek magukat
ti, dragi, lepi liku,
akiket gőzölgő véres
tu je tvoje biće – bitnost i otkriće.
állatbőrökbe varrattam azokra
forrottak rá csonthéjakként a bőrök
Minuti zvečeći stradaju,
ahogy reám fajtám gyalázata
al΄ ti mi nemo sediš u ušima.
Zvezde se pale i padaju,
fül ha volna itt kiáltásmeghalló
al΄ ti mi jednako blistaš u očima.
kiáltanék
Ukus tvoj, ko u pećini tišina,
na nepcu mi se topi, miluje vilice,
kő voltam
a ruka ti se na staklenoj čaši miče,
ág voltam
na njoj sitne, fine žilice,
virág voltam
sviće, sviće.
NEM TUDTAM
kő vagyok
4
ág vagyok
Oh, od kakve sam to sazdan materije
virág vagyok
da me tvoj pogled obnavlja i ruši?
Kakva mi to svetlost sja u duši
őz lettem
i divljenja dostojne misterije
párduc lettem
da mogu u magli ništavila cele
ÉREZTEM
predele tvog tela obići bele?
őz vagyok
párduc vagyok
I ko u ozarenom umu reči sjajne
mogu mu već otkriti sve tajne!...
embernek születtem
királynak születtem
Tvoj krvotok, ko bokor ruža,
Gilgamesnek születtem
dršće, jednako dršće,
TUDTAM
nosi struju radosti večne, pruža
ember vagyok
tvom licu ljubavi cvat i rod,
király vagyok
a utrobi tvojoj blaženi plod.
Gilgames vagyok
Plodno tle tvog stomaka povija
i plete sitno korenje, u spojeve
HALANDÓ VAGYOK
njegovih finih linija
utkiva čvorove, raspliće uzlove –
megkérdezném a szótlan eget
da ti nedra sišu i kupe sve rojeve,
mindent lát mindenütt ott van
da lepo žbunje tvojih pluća
kerge juhokként kerengünk
šumi slavu tvog sopstvenog uskrsnuća!
veszett kosokként öklelőzünk
megkérdezném a szótlan eget
Blaženo kruži materija večna
céljaink mögött látott-e célt
tunelima tvojih creva, celim
értelmünk mögött látott-e értelmet
se bogatstvom napaja kad je tečna
életünk mögött látott-e életet
u bubrezima tvojim, bunarima vrelim!
Valoviti brežuljci se dižu,
amikor falakat rakattam
zvezdani u tebi predeli se nižu,
összeszorított foggal éltem
jezera se mute, fabrike dime,
korbáccsal keltem korbáccsal feküdtem
milionske zveri gmižu,
vagy az emberség vagy a fal
bube,
előbb a fal azután az emberség
trave,
előbb a fal hogy emberség lehessen
okrutnost i milost veličajna,
egyetértésnek hallottam a sóhajt
sunce sja, svetlost severna strada,
igenlésnek a fogcsikorgatást
u dubinama tvojim vlada
éljenzésnek hallottam a jajt
večnost nesaznanja.
„ne nézz az arcába igázd le”
5
nem láttam meg hogy elrohadtak
Ko grumeni zgrušane krvi,
bélpoklosok királya vagyok
tako ti padaju pred noge
ove reči uboge.
romokat építünk
Biće muca, grdi –
čist je govor samo zakon tvrdi.
hús kövérje csömörig
Al΄ udovi moji, obnovljeni, streme
kéj kövérje undorig
iz dana u dan, već spremni
borvedelés ökrendésig
da zaneme.
hatalomvágy hányásig
Al΄ sve dotle kličem –
vadaskertembe fogott oroszlán
O, ti, koju iz mnoštva od dve hiljade
gyapjas sörényű gyönyörű
miliona izdvajaju,
körbejárt behúzott farokkal
ti jedina, ti blaga
nem evett
kolevko, tvrdi grobe, posteljo draga,
halomba hordott lódögök közt
primi me u zagrljaj!...
nem ivott
hűvös vizű kútforrások közt
(O, jutarnje nebo u visini!
éhen-szomjan döglött
U rudama neba zvezde teku.
dacból
Od silne svetlosti oči me peku.
Izgubljen sam, tako mi se čini.
fenségesen
Čujem kako nada mnom seva,
ítéletmondó az emberfia
to srce kuca, peva.)
törvénytáblák helyett
választásaival dönt
6
egytagú kiáltás múltból jövőbe
(Pripev)
CÉDRUS
(Voz me nosi, za tobom bludim,
földet éggel összekötő híd
možda ću te još danas steći,
CÉDRUS
možda će da zgasne taj plamen ludi,
tagadások közt kemény állítás
možda ćeš mi tiho, tiho reći:
CÉDRUS
támasz a sápadt kétség ellenében
Okupaj se, mlaka voda žubori!
CÉDRUS
Evo peškir, obriši se, osveži!
a mindig-jelen oszlopa
Peče se meso da glad ti utoli!
CÉDRUS
Postelja je tvoja – gde ja ležim!)
Enkidu jaj Enkidu hol van
még az imént testét megfoghattam
még az imént testét átkaroltam
eget-földet rendítő birokban
meghallgattam a por beszédét
ember voltam mielőtt por lettem
ember húsa voltam mielőtt por lettem
Samas fénylő pányvát dobott
fénylő pányvák a sugarak
a sugarak a sugarak
hurkot vetettek az égi bikára
elbotlott a fekete nap
sárból lettünk
ujjabegyével gyúrt szoborrá
lelkét lehelte Aruru belénk
és Irkalla hívására
megint sárrá leszünk
fölébredő elalvó szobormásunk
álomtükre az életünk
nem kérdi a mezők liliom ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli liliomsága színeit
bennünka színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye zúzza meg életünket
újév ünnepének sípja szól
utcára kirajzik a nép
lányok-fiúk tüzes homlokára
fonnak virágkoszorút
miért örül oly fennen az ember
hogy múlik az idő
hogy születik az idő
nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz
KEREKÉT PÖRGETI
mókus a kalitkában
hiszi előre iramodik
EGYHELYBEN ROHAN
nyithatatlan börtönében
nézd az ember büszke homlokát
tükör benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi
melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
Istár szajhája
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres
eressz be két karod kapuján
emlőid közé liliommezőkre
eressz be két combod kapuján
a jajgatástól perzselt
a lángoló megégető tűzparazsas erdőbe
szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat
rikkant a lakodalmi
nép járják a táncot
szomjas a vőlegény
éhes a menyasszony
halotti tort ülnek a nász előtt
méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető
tavasz gyümölcse
gyász gyümölcse
a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat
éjjel nagy hegy belsejében vándoroltam
mikor surran a párduc a fény születését megelőző éjszakában
éjjel minden lépésem egy-egy halál
mikor bőg az oroszlán minden napom egy-egy évezred
éjjel mégsem féltem
mikor huhognak az árnyak tudtam hogy szörnyek laknak ott
mikor a fekete árnyak huhognak tudtam hogy az idő kezdete óta
fél a vadász várják jöttömet
még a legbátrabb is fél mégsem féltem
az igazi félelem a sivatag világossága
amikor semmi nem ijeszt nappal nap éjjel csillagok
sem oroszlán se párduc köröskörül messzire látni
sem a fekete árnyak szörnyeknek hírmondója sincs
mégis dideregsz mégis félek
a jóvátehetetlen napsütésben a jóvátehetetlen napsütésben
patak vizén gázoltam át
patak vizében lakik egyik arcom
folyó vizén gázoltam át
folyó vizében lakik másik arcom
belegázoltam a tenger vizébe
tenger vizében is lakik egy arcom
sivatag homokjában gázolok
sivatag homokjában lakik
soha meg nem születő arcom
rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom
mint aki világgá hajózik
vége-sehol-nincs tengeren
úgy imbolygok én is világgá
a szomjazót körülhullámzó
vége-sehol-nincs sivatagban