a csönd robaja ébresztett föl
1
a szív dobaja ébresztett föl
Na obasjanoj steni sedim.
tízszer száz kovács pörölye az üllőt
Povetarac
tízszer száz vihar mennyköve a földet
mladog leta kao da
a szív dobaja ébresztett föl
toplinu lagodne večeri leluja.
a csönd robaja ébresztett föl
Prilagođavam se tišini.
Nije teško –
árnyékom az üldözőm utólért
naziru se obrisi prošlosti,
opuste se ruke i san me
vándorút
optoči.
kegyetlen kupola fölöttem
Gledam zelene grive planina –
lent araszolva én
sjaj tvoga čela
u svakom listu se ogleda.
lépek
Na osamljenom putu
két mozgó oszlopon
lahor s tvojom
kővé nehezülő két lábamon
suknjom se igra.
váltogatom a jobbot meg a balt
I ispod lomljivih krošnji, u senci,
nekibuzdulva és elsúlyosodva
vidim, kosa ti leprša,
a rettenetes napsütésben
nedra blago drhte, i
rossz tükörként megismétel árnyékom
– dok žubori potok Sinva –
ponovo vidim, na okruglim, belim
a halhatatlanság-kereső király vagyok
belucima, na tvojim zubima
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
kako se rađa bezbrižan osmeh vile.
halálommal halálomat ha túlélem
2
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
O, koliko te volim, tebe
olyat-e hogy test szerint is az maradok aki voltam
koja si doprla
vagy burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
do skrovišta lebdeće
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
dvolične samoće
idegenebbül nézek majd egykori magamra
i beskonačnosti.
mint levedlett bőrére a kígyó
Kao vodopad od vlastite buke
mint elpattant farkára a gyík
odvajaš se od mene i tiho se udaljuješ
mint kihullott tollára a sas
dok ja na vrhuncu svoga života,
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
spotičući se o oblake i grude
érzékeim kötnek magamhoz
u blizini horizonta povičem,
érzékeim nélkül mivé leszek
volim te, draga maćeho!
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
3
Volim te, kao dete svoju majku,
lesben áll a délután a délután a sivatagban
kao dubinu ćutljive jame,
volim te, kao soba svetlost,
a délután a sivatagban bekerít a délután
telo spokojstvo il’ duša vatru!
Volim te, kao što smrtnici
hurkot vet rám a délután a délután a sivatagban
vole život do preminuća.
Svaku tvoju reč, osmeh, pokrete
a délután a sivatagban foglyul ejt a délután
čuvam, kao tlo pale predmete.
U svoj razum, kao u metal kiseline,
megvallat a délután a délután a sivatagban
nagonima sam te urezao,
dražesna lepoto
akiket megnyúzattam haragomban
tvoj lik ispuni tamo sve što je bitno.
a húsig-csontig hámozottak
Trenuci zveketom prolaze
érezték volna ha túlélik
a ti mi nemiš u ušima.
ily mezítelennek magukat
Zvezde se rađaju i gase
akiket gőzölgő véres
a ti mi stojiš u očima.
állatbőrökbe varrattam azokra
Tvoj ukus, kao tišina u jami
forrottak rá csonthéjakként a bőrök
ohladnelo mi lebdi u ustima,
ahogy reám fajtám gyalázata
a tvoje ruke na čaši
i nežan splet žila
fül ha volna itt kiáltásmeghalló
sećanje mame.
kiáltanék
4
Od kakve li sam materije
kő voltam
da me tvoj pogled seče i formira?
ág voltam
Kakva mi je duša i kakav sjaj
virág voltam
u unutrašnjosti titra
NEM TUDTAM
da mogu u maglovitom ništa
kő vagyok
proći ti plodne doline tela?
ág vagyok
I kao u rastvoreni um istina
virág vagyok
spuštam se u tajanstvena skrovišta!...
Tvoj krvotok kao ruža penjačica
őz lettem
u večnom je drhtaju.
párduc lettem
Nosi neprekidnu struju
ÉREZTEM
da bi ti na licu ljubav cvetala
őz vagyok
a maternica blaženi plod negovala.
párduc vagyok
Osetljivo tlo trbuha
bezbroj korenčića kiti,
embernek születtem
poput vezova nežne niti
királynak születtem
su u tanane čvorove ispletene –
Gilgamesnek születtem
da bi slasne životne sokove gomilale
TUDTAM
i razgranate krošnje pluća
ember vagyok
o vlastitoj slavi šume!
király vagyok
Večna materija radosno buja
Gilgames vagyok
u tebi duž mračnih tunela creva
i novi život dobiva troska
HALANDÓ VAGYOK
u vrućim bunarima bubrega!
Valoviti brežuljci se nižu
megkérdezném a szótlan eget
unutra ti sazvežđa titraju,
mindent lát mindenütt ott van
fabrike rade, jezera se formiraju,
kerge juhokként kerengünk
vrve sićušni životi,
veszett kosokként öklelőzünk
rovci,
megkérdezném a szótlan eget
drozga,
céljaink mögött látott-e célt
nemilosrdnost i dobrota;
értelmünk mögött látott-e értelmet
sunce sija, setna polarna svetlost se nazire –
életünk mögött látott-e életet
u tvojoj suštini ni ne sluteći
besvesna večnost lebdi.
amikor falakat rakattam
5
összeszorított foggal éltem
Kao ugrušci krvi
korbáccsal keltem korbáccsal feküdtem
padaju pred tobom
vagy az emberség vagy a fal
ove reči.
előbb a fal azután az emberség
Opstanak muca,
előbb a fal hogy emberség lehessen
tek zakon je jasan govor.
egyetértésnek hallottam a sóhajt
Al’ vredne ćelije koje te svakodnevno
igenlésnek a fogcsikorgatást
ponovo rađaju, već su spremne
éljenzésnek hallottam a jajt
da zauvek zaneme.
A dotle svi viču –
„ne nézz az arcába igázd le”
Jedina, koja si iz mnoštva
nem láttam meg hogy elrohadtak
bezimenih izabrana,
bélpoklosok királya vagyok
ti mekana kolevko,
čvrsta jarugo, živa posteljo,
romokat építünk
prihvati me!…
(Visoko je jutarnje nebo!
hús kövérje csömörig
Bezbroj sićušnih kristala blista.
kéj kövérje undorig
Oko mi je zaslepljeno.
borvedelés ökrendésig
Izgubljenost me pritiska.
hatalomvágy hányásig
Slutim, kako iznad mene vlastito
srce titra.)
vadaskertembe fogott oroszlán
6
gyapjas sörényű gyönyörű
(Sporedna pesma)
körbejárt behúzott farokkal
(Vozom za tobom idem,
nem evett
možda te još danas stignem,
halomba hordott lódögök közt
možda ću se ohladnuti,
nem ivott
možda ću te opet čuti;
hűvös vizű kútforrások közt
Žubori topla voda, okupaj se!
éhen-szomjan döglött
Evo mekog peškira, obriši se!
dacból
Peče se meso, neka ti glad stiša!
Gde ja spavam, tamo ćeš naći mira.)
fenségesen
ítéletmondó az emberfia
törvénytáblák helyett
választásaival dönt
egytagú kiáltás múltból jövőbe
CÉDRUS
földet éggel összekötő híd
CÉDRUS
tagadások közt kemény állítás
CÉDRUS
támasz a sápadt kétség ellenében
CÉDRUS
a mindig-jelen oszlopa
CÉDRUS
Enkidu jaj Enkidu hol van
még az imént testét megfoghattam
még az imént testét átkaroltam
eget-földet rendítő birokban
meghallgattam a por beszédét
ember voltam mielőtt por lettem
ember húsa voltam mielőtt por lettem
Samas fénylő pányvát dobott
fénylő pányvák a sugarak
a sugarak a sugarak
hurkot vetettek az égi bikára
elbotlott a fekete nap
sárból lettünk
ujjabegyével gyúrt szoborrá
lelkét lehelte Aruru belénk
és Irkalla hívására
megint sárrá leszünk
fölébredő elalvó szobormásunk
álomtükre az életünk
nem kérdi a mezők liliom ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli liliomsága színeit
bennünka színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye zúzza meg életünket
újév ünnepének sípja szól
utcára kirajzik a nép
lányok-fiúk tüzes homlokára
fonnak virágkoszorút
miért örül oly fennen az ember
hogy múlik az idő
hogy születik az idő
nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz
KEREKÉT PÖRGETI
mókus a kalitkában
hiszi előre iramodik
EGYHELYBEN ROHAN
nyithatatlan börtönében
nézd az ember büszke homlokát
tükör benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi
melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
Istár szajhája
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres
eressz be két karod kapuján
emlőid közé liliommezőkre
eressz be két combod kapuján
a jajgatástól perzselt
a lángoló megégető tűzparazsas erdőbe
szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat
rikkant a lakodalmi
nép járják a táncot
szomjas a vőlegény
éhes a menyasszony
halotti tort ülnek a nász előtt
méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető
tavasz gyümölcse
gyász gyümölcse
a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat
éjjel nagy hegy belsejében vándoroltam
mikor surran a párduc a fény születését megelőző éjszakában
éjjel minden lépésem egy-egy halál
mikor bőg az oroszlán minden napom egy-egy évezred
éjjel mégsem féltem
mikor huhognak az árnyak tudtam hogy szörnyek laknak ott
mikor a fekete árnyak huhognak tudtam hogy az idő kezdete óta
fél a vadász várják jöttömet
még a legbátrabb is fél mégsem féltem
az igazi félelem a sivatag világossága
amikor semmi nem ijeszt nappal nap éjjel csillagok
sem oroszlán se párduc köröskörül messzire látni
sem a fekete árnyak szörnyeknek hírmondója sincs
mégis dideregsz mégis félek
a jóvátehetetlen napsütésben a jóvátehetetlen napsütésben
patak vizén gázoltam át
patak vizében lakik egyik arcom
folyó vizén gázoltam át
folyó vizében lakik másik arcom
belegázoltam a tenger vizébe
tenger vizében is lakik egy arcom
sivatag homokjában gázolok
sivatag homokjában lakik
soha meg nem születő arcom
rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom
mint aki világgá hajózik
vége-sehol-nincs tengeren
úgy imbolygok én is világgá
a szomjazót körülhullámzó
vége-sehol-nincs sivatagban