Eduardo de Inglaterra
Edward király, angol király
Monta no seu alazão.
Léptet fakó lován:
«Olha! As terras de Gales
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
Agora que valerão?
A walesi tartomány.
Terão rios, solo fértil
Van-e ott folyó és földje jó?
E prados florescentes?
Legelőin fű kövér?
Terá sido bem regada
Használt-e a megöntözés:
Pelo sangue dos resistentes?
A pártos honfivér?
E o povo, o bom povo,
S a nép, az istenadta nép,
Será ele feliz contudo?
Ha oly boldog-e rajt'
– Como o desejo – como os bois
Mint akarom, s mint a barom,
Que ele atrela a seu jugo?»
Melyet igába hajt?
«Certo, senhor, tua coroa
Felség! valóban koronád
Não tem jóias mais brilhantes
Legszebb gyémántja Wales:
Que seus vales, montes, terras
Földet, folyót, legelni jót,
E os prados verdejantes.
Hegy-völgyet benne lelsz.
E quanto ao povo, o bom povo,
S a nép, az istenadta nép
É feliz meu bom senhor.
Oly boldog rajta, Sire!
O silêncio em suas choças
Kunyhói mind hallgatva, mint
É disso certo penhor».
Megannyi puszta sír.
Eduardo de Inglaterra
Edward király, angol király
Faz parar seu alazão.
Léptet fakó lován:
Silencia toda a gente,
Körötte csend amerre ment,
As terras se calarão.
És néma tartomány.
Montgomery tem por nome
Montgomery a vár neve,
O forte onde ele parou.
Hol aznap este szállt;
Castelão Montgomery
Montgomery, a vár ura,
Festa p’ra ele preparou.
Vendégli a királyt.
«Vão ver quem aqui faz lei»
Vadat és halat, s mi jó falat
Rei Eduardo ameaça:
Szem-szájnak ingere,
«Ao fogo quem me resista.
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Dos bardos que acabe a raça!»
Hogy nézni is tereh;
Para correr o país,
S mind, amiket e szép sziget
Sem pressa saem arautos,
Ételt-italt terem;
E em forte Montgomery
S mind, ami bor pezsegve forr
Fundaram os festins lautos.
Túl messzi tengeren.
Eduardo de Inglaterra
Ti urak, ti urak! hát senki sem
Esporeia seu alazão,
Koccint értem pohárt?
E por toda Gales agora
Ti urak, ti urak!... ti Wales ebek!
Só fogueiras se verão.
Ne éljen Eduárd?
Cantando vão p’rà fogueira
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Quinhentos bardos galeses,
Szem-szájnak kellemes,
mas nenhum para gritar:
Azt látok én: de ördög itt
«Viva Eduardo mil vezes!»
Belül minden nemes.
Em Londres lá pelas ruas
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Que gritos e arruaça!
Ne éljen Eduárd?
«Que se enforque o seu alcaide
Hol van, ki zengje tetteim -
Se lá mexe a populaça!»
Elő egy walesi bárd!
Tudo no maior sossego,
Egymásra néz a sok vitéz,
Nem uma mosca zuniu;
A vendég Wales urak;
Quem falar; cabeça fora;
Orcáikon, mint félelem,
E o sono do Rei fugiu.
Sápadt el a harag.
«Soem pífaros, clarins,
Szó bennszakad, hang fennakad,
E mil tambores a rufar.
Lehelet megszegik. -
Para do festim de Gales
Ajtó mögül fehér galamb,
Seus malefícios calar.»
Ősz bárd emelkedik.
Mas por cima de clarins
Itt van, király, ki tetteidet
E tambores, trombetas a rugir,
Elzengi, mond az agg;
A voz plena cantam os quinhentos
S fegyver csörög, haló hörög
E a gesta dos mártires faz-se ouvir!
Amint húrjába csap.
Caça, carnes, vinhos, peixes,
"Fegyver csörög, haló hörög,
E mil outros bons bocados
A nap vértóba száll,
Levam cem criados mudos
Vérszagra gyűl az éji vad:
Esmagados sob os seus fardos.
Te tetted ezt, király!
O que as belas terras dão
Levágva népünk ezrei,
Da carne mais delicada,
Halomba, mint kereszt,
Do melhor vinho estrangeiro
Hogy sírva tallóz aki él:
A pipa descarregada…
Király, te tetted ezt!"
Senhores, senhores p’ra me honrar
Máglyára! el! igen kemény -
Já não há cantos de bardo,
Parancsol Eduárd -
Ai senhores, ai cães galeses
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
Não há um viva Eduardo?
S belép egy ifjú bárd.
Caça e peixe são à farta
"Ah! lágyan kél az esti szél
De tudo os melhores primores
Milford-öböl felé;
Me dão todos os senhores
Szüzek siralma, özvegyek
Que não passam de traidores.
Panasza nyög belé.
Senhores, estafermos malditos,
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ninguém que cante Eduardo?
Ne szoptass csecsemőt!..."
Ninguém grita «viva o Rei»?
S int a király. S elérte még
Depressa já galês bardo!»
A máglyára menőt.
Em espanto se entreolham
De vakmerőn s hívatlanul
Os paladinos presentes,
Előáll harmadik;
Não de medo mas de fúria,
Kobzán a dal magára vall,
Rostos brancos, transparentes.
Ez íge hallatik:
Sem palavra, a voz estrangulada,
"Elhullt csatában a derék -
Suspenso o próprio respirar,
No halld meg Eduárd:
Porta aberta; branca ave,
Neved ki diccsel ejtené,
Velho bardo – vem a entrar.
Nem él oly walesi bárd.
«Tua gesta e altos feitos
Emléke sír a lanton még -
Ó rei hei-de eu cantar!»
No halld meg Eduárd:
Choros, gritos, armas rugem
Átok fejedre minden dal,
E ele começa a cantar:
Melyet zeng walesi bárd."
«Choros, gritos, armas rugem,
Meglátom én! - S parancsot ád
Sangue feras bebem na represa,
Király rettenetest:
Lago de sangue onde o sol se apaga,
Máglyára, ki ellenszegül,
Isto é, ó Rei, tua proeza!
Minden walesi énekest!
Ceifados, aos molhos atados,
Szolgái szét száguldanak,
Milhares de galeses fazem história.
Ország-szerin, tova.
Chorando, os que ficaram ceifam.
Montgomeryben így esett
Eis teus feitos, Rei, tua glória!»
A híres lakoma. -
«À fogueira por teu rude canto!»
S Edward király, angol király
Diz Eduardo, «Bem!
Vágtat fakó lován;
Preciso um canto mais doce»,
Körötte ég földszint az ég:
E um jovem bardo vem.
A walesi tartomány.
«Oh como é doce ao entardecer
Ötszáz, bizony, dalolva ment
No golfo de Milford o vento a soprar!
Lángsírba walesi bárd:
Mas de virgens e viúvas bem mais forte,
De egy se bírta mondani
Ouvimos seu carpir clamar.
Hogy: éljen Eduárd. -
Virgens, não gereis mais servos!
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
Não mais alimenteis filhos, mães fagueiras…
London utcáin ez?
Um sinal, e ao velho encanecido
Felköttetem a lord-majort,
O jovem bardo segue p’rà fogueira.
Ha bosszant bármi nesz!
Logo, um não convidado
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Chegou cheio de ousadia,
Se künn, nem hallatik:
E suas cordas afinando,
"Fejére szól, ki szót emel!
Balada sua dizia:
Király nem alhatik."
«Caiu na batalha o Maior…
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Ó Rei, meu canto escutai,
Harsogjon harsona:
P’rá celebrar os teus feitos,
Fülembe zúgja átkait
Bardo galês não há mais!
A walesi lakoma...
Chora a toda hora seu lembrar –
De túl zenén, túl síp-dobon,
Ouvi bem. Ó Rei, ouvi! –
Riadó kürtön át:
O canto dos bardos lançará apenas
Ötszáz énekli hangosan
Vergonha, horror sobre ti».
A vértanúk dalát. (*)
1857
(*) A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. A.J.