Gleich dem Montblanc, an dessen Firn

(Gina emlékkönyvébe)

Nicht Sturm noch Sonne rütteln kann,

Ist still mein Herz, kühl meine Stirn,

Mint a Montblanc csucsán a jég,

Nicht Lieb noch Haß ficht mich mehr an.

Minek nem árt se nap, se szél,

Ob tausend Sterne sich bemühn,

Mich aufzutaun mit ihrer Glut,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Wetteifernd glitzern, feurig glühn,

Es rührt mich nicht, kalt bleibt mein Blut.

Nem bántja újabb szenvedély.

Doch manchmal nachts, wenn ich allein,

Körültem csillagmiriád

Taucht vor mir auf der Feenteich

Der Jugend - und im Sternenschein

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Dein schönes Bildnis, schwanengleich.

Fejemre szórja sugarát;

Dann, wie nach langem Wintertod,

Erwacht mein Herz und brennt vor Weh

Azért még föl nem olvadok.

So, wie im kalten Morgenrot

Erglüht des Bergfirns ewger Schnee.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül -

Mult ifjuság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,

Mint hosszu téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen…