Ce qui restait à faire est fait, vraiment.
Mi hátra volt még, elkövetkezett.
Sur la scne du deuil le rideau tombe.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Nous nous sommes revus – destin clément –
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Une dernière fois avant la tombe.
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Je le savais que ce temps là viendrait
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
Où tu prendrais ma douleur en partage,
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
Où, mais déjà trop tard, ils couleraient
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
Les pleurs du repentir sur ton visage.
A megbánásnak könnyét arcodon.
Mert amit én vesztettem, óriás,
Immense est ce que j'ai perdu. Le ciel
Hozzá az ég adott erőt nekem.
M'a soutenu dans la longue débâcle.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Des faits ici sont pour moi seuls réels,
Csodákat mível emlékezetem.
Car ma mémoire aujourd'hui fait miracle
A multból fölmerül egy pillanat,
Et tel moment émerge d'autrefois
Mint oceánból elsülyedt sziget;
Comme de la mer une île engloutie.
És látom újra ifjú arcodat,
C'est ton jeune visage que je vois
Mikor még másért nem dobbant szived.
Avant que vers d'autres tu sois partie.
És e varázslat rád is visszahat.
Sur toi rejaillit cet enchantement
E lélek a te Veszta-templomod.
Et c'est un temple de Vesta, mon âme.
Oltára képében látod magad;
Vois sur l'autel ton image à présent.
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ce que je suis pour toi, rien ne l'entame:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Quand j'aurai quitté la vie je serai
Imába, dalba foglalt szerelem
Pour toujours dans la mort une prière,
Örökkévalósága a halálban...
La chanson d'amour pour I'éternité ...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!
Ki bájaidból méltatlan vadakra
Le ciel, vois-tu, nous fiança sur terre.
Pazaroltál nem értett kincseket;
Tu gaspillais pour d'indignes vainqueurs
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Les beautés incomprises de tes charmes;
Ki minden kéjt szivébe temetett:
Moi, pénitent d'une idole sans cœur,
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
Je n'avais plus pour plaisir que les larmes.
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Et nous voici, condamnés, confondus,
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Qui nous dévisageons dans le silence
Az el nem nyert éden fájdalma van.
Sans regretter le paradis perdu:
Igy űl a hold ádáz vihar után
Nous n'avons pas connu ses jouissances.
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
Après l'orage la lune est ainsi
És néz alá a méla éjszakán,
Qui se repose au bord d'un grand nuage,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Qui regarde en bas la lugubre nuit
Hallgatva a sírbolti csöndességet
Triste toujours, mais sans passion sauvage,
A rémteli sötét erdő alatt,
Qui guette le silence dans le bois
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Plein de visions, alors que les branches
Hervadt levélre halkan hullanak...
Sur les feuilles mortes, par endroits,
En lourdes larmes doucement s'épanchent.