Ho già pane, ho vino pure,
Van már kenyerem, borom is van,
ho prole e anche coniuge.
van gyermekem és feleségem.
Perché affliggere mio cuore?
Szívem minek is szomorítsam?
Ho sempre qualcosa da sfamarmi.
Van mindig elég eleségem.
Ho giardino, addosso alberi piegati
Van kertem, a kertre rogyó fák
si chinano frusciando sulla mia via
suttogva hajolnak utamra,
e dentro la dispensa s’avanza negli anni
és benn a dió, mogyoró, mák
che è piena di noci, avellane, papaveri.
terhétől öregbül a kamra.
Ho anche una semplice, buona coltre,
Van egyszerü, jó takaróm is,
un telefono, un bagaglio per viaggiare.
telefonom, úti bőröndöm,
Ho anche un benefattore di buon cuore
van jó-szivű jót-akaróm is,
e non devo supplicare alcun favore.
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Non c’è più l’ombra opaca di altri istanti,
Nem többet az egykori köd-kép,
né l’uomo ebbro di nebbia e di pianti,
részegje a ködnek, a könnynek,
se io rivolgo il saluto persino raramente
ha néha magam köszönök még,
molte volte nel saluto mi precede già la gente.
már sokszor előre köszönnek.
Ho la luce elettrica che lumeggia rovente,
Van villanyom, izzik a villany,
ho un portatabacco di puro argento,
tárcám van igaz színezüstből,
i miei penna e lapis solcano con scatto contento,
tollam, ceruzám vigan illan,
la vecchia pipa tra le mie labbra spande fumo.
szájamban öreg pipa füstöl.
C’è un bagno per refrigerare mio corpo,
Fürdő van, üdíteni testem,
e quando passo a Budapest resa triste
langy téa beteg idegemnek,
del tutto ignoto non mi guarda la gente.
ha járok a bús Budapesten,
È la tristezza quello che canto
nem tudnak egész idegennek.
che con lacrime avvolge non solo un volto
Mit eldalolok, az a bánat
e la vecchia Ungheria mi riconosce
könnyekbe borít nem egy orcát,
come un suo giovine figlio cantatore.
és énekes ifjú fiának
Ma qualche volta mi fermo la notte
vall engem a vén Magyarország.
tormentando, declinando verso la morte,
De néha megállok az éjen,
così scavo il tesoro nel fondo,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
il tesoro, quel vecchio, sul pavimento
úgy ásom a kincset a mélyen,
come un malato febbricitante che torna a sé
a kincset, a régit, a padlón,
sbrogliandosi dal suo sogno, turbato,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
la mia mano cerca frugando:
álmát hüvelyezve, zavartan,
ahimè, già, una volta che cosa ho agognato?
kezem kotorászva keresgél,
Perché non c’è il tesoro che ho anelato,
hogy jaj, valaha mit akartam.
il tesoro per cui fino alle ceneri mi son bruciato.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
Sono a casa qui, in questo mondo terrestre
a kincs, amiért porig égtem.
e non sono già a casa nella volta celeste.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.