Gli anni son passati, dai miei ricordi

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Pian piano sei svanita, nel mio cuore

Emlékeimből lassan, elfakult

Il tuo ritratto s’è sbiadito, si è appannata

Arcképed a szívemben, elmosódott

La sinuosità delle tue spalle, è affievolita

A vállaidnak íve, elsuhant

La tua voce, ed io non ti ho seguito

A hangod és én nem mentem utánad

Nella sempre più fitta foresta della vita.

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ti nomino, ormai, tranquillamente,

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Al sguardo tuo, ormai, non tremo più,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Oggi lo so, che eri una delle tante,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Che la gioventù è avventatezza, eppure,

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

Non credere tesoro, che è stato tutto inutile,

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

Che è passato del tutto, oh non credere!

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Perché tu vivi in ogni mia cravatta legata

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Male, in ogni parola mia fallace,

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

In ogni saluto mio sbagliato

És minden eltévesztett köszönésben

In tutte le mie lettere strappate

És minden összetépett levelemben

In tutta la mia vita mancata

És egész elhibázott életemben

Vivi e domini per sempre, Amen

Élsz és uralkodol örökkön, Amen