Van már kenyerem, borom is van,
Ho già pane, ho vino pure,
van gyermekem és feleségem.
ho prole e anche coniuge.
Szívem minek is szomorítsam?
Perché affliggere mio cuore?
Van mindig elég eleségem.
Ho sempre qualcosa da sfamarmi.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Ho giardino, addosso alberi piegati
suttogva hajolnak utamra,
si chinano frusciando sulla mia via
és benn a dió, mogyoró, mák
e dentro la dispensa s’avanza negli anni
terhétől öregbül a kamra.
che è piena di noci, avellane, papaveri.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Ho anche una semplice, buona coltre,
telefonom, úti bőröndöm,
un telefono, un bagaglio per viaggiare.
van jó-szivű jót-akaróm is,
Ho anche un benefattore di buon cuore
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
e non devo supplicare alcun favore.
Nem többet az egykori köd-kép,
Non c’è più l’ombra opaca di altri istanti,
részegje a ködnek, a könnynek,
né l’uomo ebbro di nebbia e di pianti,
ha néha magam köszönök még,
se io rivolgo il saluto persino raramente
már sokszor előre köszönnek.
molte volte nel saluto mi precede già la gente.
Van villanyom, izzik a villany,
Ho la luce elettrica che lumeggia rovente,
tárcám van igaz színezüstből,
ho un portatabacco di puro argento,
tollam, ceruzám vigan illan,
i miei penna e lapis solcano con scatto contento,
szájamban öreg pipa füstöl.
la vecchia pipa tra le mie labbra spande fumo.
Fürdő van, üdíteni testem,
C’è un bagno per refrigerare mio corpo,
langy téa beteg idegemnek,
e quando passo a Budapest resa triste
ha járok a bús Budapesten,
del tutto ignoto non mi guarda la gente.
nem tudnak egész idegennek.
È la tristezza quello che canto
Mit eldalolok, az a bánat
che con lacrime avvolge non solo un volto
könnyekbe borít nem egy orcát,
e la vecchia Ungheria mi riconosce
és énekes ifjú fiának
come un suo giovine figlio cantatore.
vall engem a vén Magyarország.
Ma qualche volta mi fermo la notte
De néha megállok az éjen,
tormentando, declinando verso la morte,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
così scavo il tesoro nel fondo,
úgy ásom a kincset a mélyen,
il tesoro, quel vecchio, sul pavimento
a kincset, a régit, a padlón,
come un malato febbricitante che torna a sé
mint lázbeteg, aki föleszmél,
sbrogliandosi dal suo sogno, turbato,
álmát hüvelyezve, zavartan,
la mia mano cerca frugando:
kezem kotorászva keresgél,
ahimè, già, una volta che cosa ho agognato?
hogy jaj, valaha mit akartam.
Perché non c’è il tesoro che ho anelato,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
il tesoro per cui fino alle ceneri mi son bruciato.
a kincs, amiért porig égtem.
Sono a casa qui, in questo mondo terrestre
Itthon vagyok itt e világban,
e non sono già a casa nella volta celeste.
s már nem vagyok otthon az égben.