RIÁNAK HÍVOM

Riának hívom őt

De éppúgy mondhatnám sónak, vagy villámnak is

Sok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá, hogy szép s azután kiejtjük kezünkből

Röntgenfényből faragták, átsugárzik a falakon és szavaimon

Haj, de igen messze van

Ha egyedül vagyok, odaül homlokom elé, nagyon fájhatok neki

Sóhajt s testemre hullajtja fájdalmait

Csodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a virágokat

Pedig én láttam, hallottam is, színes harangokat dobálnak jobbra-balra

Belőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekei

Közöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről sem tud

Azt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy, hogy engem kínál meg vacsorával

Egy hangvilla két ága vagyunk

S mégis, ha egymásra nézünk

Néha rekedten száll föl a szomorúság.

1924 ősze