A torta

A harmadik emeleten lakom. Ha

kinyitom az ablakot, bejön az

égbolt, és valamennyi csillag megjelenik.

Valamennyi esélyes kicsi csillag. Van

olyan, akit ez nem érdekel.

Ő igazából csak tíz deka

szalámit szeretne megenni. Csak tíz

dekát kér, tíz dekával, egyszerre

legalább tíz deka szalámit, de

kenyér nélkül annyit, minden nélkül,

csak úgy, tisztán. Az nem

jelentéktelen. Bár nem is sok.

A konyhába ül le enni.

Mert túl fáradt. Ott ülne,

az asztalt nézné, állandóan

egy pontra bámulna csak, és

égne a szeme a fáradtságtól.

Fordítva lenne a feje. Fordítva

nézne ki. Vagy megszökne inkább

valami gépezetben. Egy tortába beépítve.

Egyszer látott ilyet egy filmben.

Bekapcsolták a habot. Bekapcsolt a

habverő, elborította a hab azt

a színészt. De kiásták, kis

ijedtség volt, semmi vész, kilapátolták

a tortából. Gyorsan kilapátolták, közben

még jól tele is ehette

magát habbal. Amennyi csak belefért.

Abból pedig sok beleférne. Nyugodtan

leehetne mindent. Nyugodtan lehetne minden.

De nincs ilyen, ilyesmi nincs

is, csak kitaláltam. Nem volt

egyébként olyan nagyon könnyű. Úgy

hiszi ő is, hogy nem.