Harminc év mulva

Álmaimat gyakran látogatod most is,

Rég sír fedez, oh de nem nyughatol ott is,

Ha ugyan jámbor kéz teneked sírt ásott

S nem temetetlen bolyg földi alak-másod.

Volna hitünk, mint a római, a hellén,

Már égne az oltár tova-tüntöd helyjén,

Magad, istenűlve, örök istenek tárt

Csarnokiban szívnád az üdítő nektárt.

De így is, az évek haladó terhével,

Mely minket elaggít, te gyarapulsz névvel,

Amit adál, abból semmi sincs elveszve:

Firól-fira szállsz te, mint egy közös eszme.

Hanem én, ki veled testben együtt éltem,

Elborúlok néha s iszonyodva kérdem:

Vad kozák a láncsát hű szivedbe tolá?

Vagy fejszével ütött agyon buta oláh?

1879 jan. 23