Isten törött csellója, hallgatok

Én csönd vagyok. Itt ne keress zenét.

Olyan vagyok én ebben a világban,

Mint az a gordonka, amelyet láttam

Egy szép úri szobában, a sarokban.

Húrjai elpattantak. A nyakán

Gyászfátyol van átvetve, néma flór.

S mégse volt érzelgős tárgy. Némi por

Fedte már. Megbékélt évek pora.

Oly fájdalom volt rája írva, melynek

Már csöndje a szent, mint a remetének,

Ki elfelejtett beszélni az évek

Magányában, - s cellája küszöbén.

Míg elkallódott életébe réved,

Már nem emlékszik régi bánatára:

Csak mintha némi fínom, messzi pára

Vérezné be a dús alkonyatot,

És tenné szebbé, istenibb titokká,

Melyhez nem illik más, csak némaság.

Üvöltsön hát a szájas sokaság,

Isten törött csellója, hallgatok.