Cassandra

Lobog az áldozati tűz,

Szellő szent füstöt űz,

Szent füstben száll a Sors.

Mit kívántok Ilion fiai,

Kongó sisakok, csengő aranyvértek?

Jósoljak néktek?

Szent füstben száll a sors.

Szívem fenekén, mint az aludt vér,

Fekszik a sors,

De megindul és ajkamig ér.

Fussatok tőlem,

Rejtőzzetek, Ilion fiai,

Rejtőzzetek, ameddig lehet,

Vagy tépjétek ki,

Tépjétek ki fekete nyelvemet!

Mert nem szólhatom

Halkan azt, ami szívemben kiált,

Se mézes szóval keserű halált

Nem szólhatok.

És nem ígérhetek.

A menyasszonynak rózsás gyermeket,

Se büszke megtérést a vőlegénynek.

És nem is lehetek

Forró hiúságtokra legyező,

Se üszkös sebetekre enyhe ír,

Se lágy selyempalástja vágyatoknak.

Az én beszédem kemény, mint a sír.

Leroskad Ilion. Ha kettévágtok:

Én egyebet akkor se szólhatok,

Csak a meztelen, véres igazságot.

Mit néztek úgy reám?

Vigasztaló igét én nem tudok

Néktek, ti veszni rendelt seregek

Én csak meghalni tudok veletek.

Lobog a tűz,

Szellő szent füstöt űz,

Szent füstben száll a sors.

Szívem fenekén, mint az aludt vér,

Alszik a sors,

De felriad és az ajkamig ér

S én kisikoltom

Száraz szemmel, fagyos ajakkal Néktek,

Kongó sisakok, csengő aranyvértek!

Fussatok tőlem,

Rejtőzzetek, Ilion fiai,

Rejtőzzetek, ameddig lehet,

Tépjétek ki fekete nyelvemet,

Titoktudó szívem

Verjétek éles vassal át,

Mert nem szólhatom, csak az istenek szavát!

1918 szeptember