Minnyihez

Égtem érted s te szerettél,

    Még én égek, nem te már.

Ah, te már meghidegedtél,

    Szád, szemed tagadja bár.

S én itt magamba borúlva

    Nevedet sohajtgatom,

Elbusúlva, elfásúlva

    Veszteségem siratom.

Elenyésztek életemnek

    Tündér istenálmai!

De ne rettegj, mély sebemnek

    Nem terhelnek vádjai.

Légv te boldog; könnyebbedve

    Tűröm én majd estemet,

S ezt sohajtom kevélybedve:

    Egykor Minnyi szeretett!