Flóra

1. Hexaméterek

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,

 elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,

 buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.

 Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság

 s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!

 E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,

 mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.

 Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,

 és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

2. Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,

 őrt állok, mint mesékbe’.

 Bebujtattál engemet

 talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,

 elpirulsz, ha megérted.

 Szól a szem és szól a szív,

 folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:

 ha már szeretlek téged,

 tedd könnyüvé énnekem

 ezt a nehéz hűséget.

3. Már két milliárd

Már két milliárd ember kötöz itt,

 hogy belőlem hű állatuk legyen.

 De világuktól délre költözik

 a szép jóság s a szelid érzelem.

 Mindenségüket tartani a fénybe,

 mint orvos, ha néz az üvegedénybe,

 már nem tudom, megadom magam kényre,

 ha nem segítesz nékem, szerelem.

Ugy kellesz, mint a parasztnak a föld,

 a csendes eső és a tiszta nap.

 Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld,

 hogy levelei kiviruljanak.

 Ugy kellesz, mint a dolgos tömegeknek,

 kik daccal s tehetetlenül remegnek,

 mert kínjukból jövőnk nem született meg,

 munka, szabadság, kenyér s jószavak.

Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun

 villanyfény, kőház, iskolák, kutak;

 mint gyermekeknek játék, oltalom,

 munkásoknak emberi öntudat.

 Mint minta, mint az erény a szegénybe,

 s ez össze-vissza kusza szövevénybe,

 társadalmunkba, elme kell, nagy fénybe’,

 mely igazodni magára mutat.

4. Buzgóság

Ha olyan buzgó volnék, mint szerelmes

 s megbékülne e háborús család,

 az emberek, keresném engedelmes

 szívvel

 az örökös ifjuság italát.

Nehezülök már, lelkem akkor boldog,

 ha pírban zöldel a fiatal ág -

 bár búcsút int nekem... E fura dolgot

 űzném,

 az örökös ifjuság italát.

Fecseghetnének nyelves tudományok -

 mind pártfogolna, ki szivébe lát:

 legalább keressem, amire vágyok,

 bár nincs,

 az örökös ifjuság italát.

5. Megméressél!

Már nem képzelt ház üres telken,

 csinosodik, épül a lelkem,

 mivel az árnyakkal betelten

 a nők között Flórára leltem.

Ő a mezőn a harmatosság,

 kétes létben a bizonyosság,

 lábai kígyóim tapossák,

 gondjaim mosolyai mossák.

Ízét adja a tiszta víznek,

 száját adja a tiszta íznek,

 hazaszólít, amikor űznek,

 szemében csikó legelészget.

Ő az okmány, kivel a kellem

 a porráomlás ellen, a szellem

 az ólálkodó semmi ellen

 szól, pöröl szorongó szerelmem.

Érdekeimből megértettél,

 bátorrá vakmerőből tettél,

 kínlódtál, amig nem szerettél,

 egész világom ege lettél, -

hát dícsértessél s hirdettessél,

 minden korokon át szeressél

 s nehogy bárkiben alább essél

 mindig, mindenütt megméressél!

1937. február-március