A külföld magyarjaihoz

Ti fekélyek a hazának testén,

Mit mondjak felőletek?

Hogyha volnék tűz: kiégetnélek,

Égetném rossz véretek.

Nem vagyok tűz, nincs emésztő lángom;

De van éles hangu szóm,

Mely reátok átkait kiáltja,

Átkait irtóztatón.

Annyi kincse van hát e hazának,

Hogy nem is fér benne meg?

Hiszen e hon, e boldogtalan hon

Oly szegény és oly beteg.

És ti rablók! amit orvosságra

Izzad kínnal e haza:

Elhordjátok idegen bálványtok,

A külföld oltárira.

E hazán, mely porban esd kenyérért.

Nem esik meg szívetek;

Míg ő vért sír, poharaitokba

Kinn ti a bort töltitek.

És csak akkor tértek vissza, már ha

Koldusbot van nálatok:

Kit koldussá tettetek, hogy tőle

Ismét koldulhassatok.

Amiként ti e szegény hazából

Magatok száműzitek:

Vesse úgy ki csontotokat a sír

S a mennyország lelketek!