Testamentum

Ha meghalok, a nyirkos pétervári

Talajba engem ne temessetek!

Porhüvelyem enyhébb vidékre vágyik, -

Itt még a hant is szürke és rideg.

Ha feljönnék kísérteni síromból

(Csak levegőzni, mert nyomaszt a föld),

Megsüketülnék a dühös Kirovtól,

Ahogy Kobára átkokat süvölt.

A piszkarjovi dámán, mint darázsraj,

Fürtökben lógna millió halott;

Megfagytak, éhenhaltak a blokádban,

S harsogva szidják Hitlert, Zsdanovot.

Körültáncolna meggyilkolt, kivégzett

Forradalmárok, cárok serege,

S százezrivel a lágerjárta lélek:

Szibéria jeges lehelete.

Inkább a forró déli sztyeppe áldott

Füvén szórjátok szét a hamvamat,

Hol polovec, tatár, kozák csatázott,

S békét kötöttek rég a föld alatt.

Vagy egy kis Moszkva-széli temetőbe,

Hol bíborszínü bokrok, laboda

Között pihent le Másám csöpp időre:

Feltámadásig, - ássatok oda!

Burok-koporsó rejtsen embrióként!

Gyökér-köldökzsinór köt össze itt

A Föld-Anyával, - szívom majd a hólét:

Vérét az Utolsó Ítéletig.

Angyalkürt ébreszt vagy az Auróra

Ágyúszava, mindegy lesz énnekem,

S az is, hogy mennybe szállok vagy pokolra

Taszít alá közömbös végzetem.

(1993)