Kutya

Körülhemperegted a fákat,

Leráztad irtózatod,

Szabad vagy – horpaszodban már csak

A belek láncát lógatod.

De – míg buzgalmad feledi

Az udvart, tornáctól az ólig –

A vadvizekre emberi

Dühök homloka ráncolódik.

A felhők közt bakancsszögek:

Rúgások csillagképei;

Lekushadsz, s retteg szemed

Füvek pillája verdesi.

S amint a holdon feltünik

Eszelős, hű tekinteted,

Mint egy nagy gazda lábait,

Végigszagolod a fűzeket.