Raszkolnyikov éjszakái

Már elmerült az alkonyat

A csatornák piszkos vizében,

Pétervárt a sugárutak

Kötéllel verik a sötétben.

Az éjszaka, csillagait

Vonszolva, mintha lánca volna,

Előbotorkál, s én a csörgő

Lombokat hallgatom szorongva.

A hold Pugacsov koponyája,

Repedt vigyorgás odafenn,

A mélyben bőgés, kocsmalárma,

Baltaként rándul meg szivem.

Vak koldus a bérház sötétje,

Nyújtja az udvar tenyerét,

Fölötte csillagok kelése

Fakad. Mert koldusarc az ég.