Már elmerült az alkonyat

Утоплен северный закат

A csatornák piszkos vizében,

В воде загаженных каналов

Pétervárt a sugárutak

Проспектами исхлестан, град

Kötéllel verik a sötétben.

Петров дрожит, как конь усталый.

Az éjszaka, csillagait

Ночь, ядра-звезды волоча,

Vonszolva, mintha lánca volna,

Бредет, как узник на прогулке.

Előbotorkál, s én a csörgő

Деревья ветками стучат,

Lombokat hallgatom szorongva.

В душе рождая отзвук гулкий.

A hold Pugacsov koponyája,

В пивной - галдеж и хохот грубый,

Repedt vigyorgás odafenn,

А в небе маской Пугача,

A mélyben bőgés, kocsmalárma,

Отрубленная, скалит зубы

Baltaként rándul meg szivem.

Луна в руке у палача.

Vak koldus a bérház sötétje,

Ладонь дрововую к прохожим

Nyújtja az udvar tenyerét,

Уныло тянет дом-слепец.

Fölötte csillagok kelése

И звезды на прыщи похожи

Fakad. Mert koldusarc az ég.

На небе, нищего лице.