A megvénhedt Isten

Romok között sétálgat az Isten.

Törmelék és por és por és por.

Vészjóslóan csendes itt minden.

Szomorú arcát bámulom.

Ahogy a szemétben kutakodik.

Homlokán fekete korom.

Hogy ne tudja önmagát halottnak,

annyira szeretném átölelni!

Lábaim könyvlapon tapodnak.

A háborúnak vége soha nincsen,

s az ucca mindig ugyanilyan halott.

Csak ő kínlódik: a megvénhedt Isten.